Ezek a pillanatok és érzések kitörölhetetlenek

2016. október 29. 6:46

Molnár-Bánffy Kata | Zagyva Richárd
Origo
Interjú Molnár-Bánffy Katával, a Képmás magazin képviselőjével és Zagyva Richárddal, a Katolikus Karitász munkatársával a Jószolgálat-díjról.

„Bár a segítség akár még természetesnek is tűnhet, sok esetben az egyik legnehezebb, legkomolyabb feladat. Pláne, akkor, ha ott tornyosulnak előttünk a saját korlátaink, vagy mondjuk, ha maga a segítő szándék elutasításba ütközik. Tétlenek viszont ekkor sem lehetünk. (...)

Miért fontos az önök számára az, hogy részt vehetnek a Jószolgálat-díj életében?

Molnár Bánffy Kata - Nekem több szempontból is az. Az első perctől fogva szeretem ezt a díjat, tulajdonképpen még a megszületésénél is jelen voltam. Jól emlékszem arra a telefonhívásra, amelyben a Képmás magazint keresték azért, hogy bábáskodjunk egy szociális díj megszületésén. Azért is megörültem ennek a hívásnak, mert Zichy Mézi néni, akinek a tiszteletére megalakult ez az elismerés, szegről-végről rokonom, gyerekkoromból ismertem is. Bennem is az a kép él róla, hogy ő egy rendkívül elkötelezett asszony volt, aki hihetetlen sok erőt és energiát fektetett abba, hogy Magyarországon a szociális területeken előrelépés történjen. Jóllehet élvezhette volna a nyugdíját Németországban, ám ehelyett idejött a magyar gyökerei miatt. Hihetetlen pénzt és energiát beletett abba, hogy a rendszerváltást követően elinduljanak a szociális hálózatok. Egyrészt tehát van egy ilyen személyes élményem. Másrészről a Képmás magazin az egy nagyon hagyományos értékek mentén szerveződő, középosztálybeli konzervatív nőknek szóló lap, ahol az olvasóközönségünk maga rendkívül érzékeny a szociális témákra. Az olvasóink éppen az a generáció, amelynek tagjai nem csak a gyerekeikről, de a szüleikről is gondoskodnak, akik adófizetőként, munkavégzőként a vállukon hordják a társadalom minden nyűgét amúgy is. 

(...)

Zagyva Richárd - Szerintem nagyon fontos az a küldetéstudat, ami a szociális területen tevékenykedő munkatársakat erre a feladatra vezérli. Itt nem egyszerűen csak munkáról van szó, hanem arról, hogy valaki önként vállal egy nehéz hivatást — például szociális munkás lesz. Ha ráadásul valaki bajba jutott, vagy problémákkal küzdő embertársai segítését önkéntesként vállalja, az mindenképpen kiemelkedő. Nagyon fontos, hogy ezeket az embereket példaként állítsuk magunk elé, mert ez nem magától értetődő dolog a világunkban. (...)

Egy ilyen díj nem lehet visszás amiatt, hogy csupán néhányakat emel ki, miközben mindenki más is kemény, áldozatos munkát végez ezen a téren? Aki nem kap díjat, ő nem annyira jól segít?

MBK - Ezért van jelentősége annak, hogy nem egy évre tervezünk. Ha egyetlen alkalommal adnánk át ezt a díjat, akkor valóban úgy tűnne, hogy csak egyvalaki érdemel ilyen elismerést. Ám azzal, hogy ebből hagyományt szeretnénk teremteni, pont azt tesszük lehetővé, hogy ne csak egyvalakit emeljünk ki.

(...)

Hogyan lehet vonzóvá tenni ezt a pályát? Hogyan lehet felhívni a figyelmet arra, hogy akár ezt is érdemes lehet választani? Ha ugyanis valaki szociális munkás, akkor az együtt járhat azzal is, hogy akár saját maga is egzisztenciális válsággal küzd. Miért jó egyáltalán ezt a hivatást választani?

ZR - Többféle motiváció létezik a mögött, hogy valaki a szociális munkát választja. Hosszú távon az tud másokért tenni, akit örömmel tölt el, hogy lendít valakinek a sorsán, aki szereti az embereket, és aki önmaga is »profitál« ebből. Nekünk az a profit, hogy azt tehetjük, amit igazán szeretünk, másoknak örömet, segítő kezet adni. Jó érzés tudni azt, hogy van értelme munkánknak és hogy ettől jobb lett, vagy majd jobb lesz valakinek az élete. Sokan elhivatottságból választottuk azt, hogy a bajba jutott embereket segítsük. Ez az elhivatottság fakadhat, hitbeli, világnézeti meggyőződésből vagy családi, lelki okokból is. Számunkra nem csupán jó ezt választani, hanem feladatunk is. Ezzel nem versenyezhetnek az anyagiak.

(...)

Mi a legnagyobb kihívás az emberek segítőkészségének felébresztésében?

MBK - A bőség zavara. Annyi mindenkin, annyiféleképpen kellene segíteni. Ilyenkor az ember kénytelen priorizálni. Segítünk az éhező afrikai gyerekeken, de a saját szomszédasszonyunkon nem? Mindenkinek meg kell találnia a saját feladatát.

ZR - Illetve át kell lépni a közönyt.

MBK - Úgy, hogy közben ne sértsük meg azt, akin segíteni igyekszünk. Ez nehéz ügy. De talán jó példával lehet a leginkább.

A Jószolgálat-díj mit érhet el?

MBK - Segít abban, hogy ennek a szakmának is legyen társadalmi elismertsége, hogy ne úgy érezzük, hogy a társadalom lúzerei azok, akik szociális munkával foglalkoznak.

ZR - Ráadásul egy ilyen díj közel tud hozni másokhoz egy személyes példát. Amíg valakinek a jótetteit csak a közvetlen környezete, a családja, barátai ismerhetik meg, addig egy ilyen díj mások számára is láthatóvá teszi azt.

MBK - Arra is nagyszerű lehetőség ez a jelölés és az, hogy jelölhetünk arra méltó embereket és intézményeket, hogy legalább ilyen módon is kifejezhetjük a hálánkat azok iránt, akik sokat segítenek. Nagy lehetőség ez ebben, nagyon szurkolunk, hogy minél több jelölés érkezzen, és mindenkit biztatunk erre, hogy jelöljön a szociális területről elismerésre méltó embereket és intézményeket a joszolgataldij.hu oldalon keresztül.

(...)”

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés