Egyre jobb a magyar diákok idegennyelv-tudása

2016. szeptember 16. 10:41
A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Rétvári Bence az Országgyűlés honlapján közzétett válaszában kifejtette: az idei érettségi időszakban 54 847 tanuló középszintű, 10 208 tanuló pedig emelt szintű érettségi vizsgát tett angol nyelvből. Az emelt szintű érettségire jelentkező tanulói létszámadatok 2010-től jelentős emelkedést mutatnak – jegyezte meg az államtitkár.

Kitért arra is, hogy az Erasmus+ program keretében 2016-ban 340 oktatási és képzési területen megvalósuló projekt nyert támogatást Magyarországon. Az uniós program koordinálását végző Tempus Közalapítvány adatai szerint, az oktatási intézmények több mint 29 millió eurót (8,7 milliárd forintot) fordíthatnak ezeknek az együttműködéseknek a megvalósítására. Ez közel 14 ezer ember nemzetközi tapasztalatszerzését, az idegen nyelvi kompetenciák megerősítését teszi lehetővé a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás és a felnőtt tanulás területén. Jövőre a program költségvetésében 15 százalékos növekedés várható, ami a pályázatok számának további emelkedésében is megmutatkozik majd – jelezte meg. Az Erasmus+ a legjelentősebb, nemzetközi együttműködéseket támogató európai uniós program, amely az oktatás minden szintjén kínál nemzetközi együttműködési lehetőségeket - tette hozzá.

2016-ban csaknem 8000 magyar diák és hallgató mellett 5300 pedagógus, oktató és oktatási szakértő, valamint 670 intézményi munkatárs és diákokkal utazó kísérő vehet részt a programban. A kormány célja, hogy a nyelvtanulást a táborozási programokon keresztül a diákok részére a szünidőben is biztosítani tudja. A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, ennek ellenére a nyelvek tanításának folyamatos módszertani megújítását fontosnak és támogatandónak tartják – hangsúlyozta Rétvári Bence, aki kitért arra is: az első nyelvoktatás legkésőbb az általános iskola 4. évfolyamán elkezdődik. Amennyiben az 1-3. évfolyam idegennyelv-oktatásában képzett pedagógus alkalmazása megoldható, és az iskola pedagógiai programja erre lehetőséget ad, az első idegen nyelv oktatása ezen évfolyamokon is megkezdhető.

Az első idegen nyelv megválasztásakor – amely az angol és német lehet – biztosítani kell, hogy azt a tanulók a felsőbb évfolyamokon is folyamatosan tanulhassák. A második idegen nyelv oktatása a 7. évfolyamon kezdődhet. A középiskolákban biztosítani kell a megkezdett első idegen nyelv folytatólagos oktatását – és az érettségi idejére annak legalább B2 szintű elsajátítását.

(MTI)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés