Szétfogás

2016. január 29. 18:34

Balog Levente
Krónika
Különösebben nem meglepő, hogy az RMDSZ és az EMNP elnöke nem tudott megállapodni a választási összefogásról.

„Azonban a jelek szerint az RMDSZ továbbra is betegesen irtózik attól, hogy elismerje: rajta kívül létezhet más alternatíva – pedig riválisait a választópolgárok legitimálták, még ha kevesebben is. Az MPP-t némi befutóhelyek meglebegtetésével meggyőzte arról, hogy ne akarjon önálló arculattal megjelenni, inkább indítson jelölteket az RMDSZ-es listákon. Ebbe a vonulatba látszik illeszkedni a mostani marosvásárhelyi trükk is, miszerint függetlenként indítanák a közös magyar polgármesterjelöltet, hogy inkább az RMDSZ logója se legyen a neve mellett, semhogy amellett ott virítson az EMNP és az MPP jelképe is.

Persze tény, hogy amennyiben az összes részt vevő fő célkitűzéseit programjában felvállaló koalíció – vagy összefogás, nevezzük bárhogy – sikeres lenne, az nem feltétlenül azt bizonyítaná, hogy az RMDSZ eddig az egyedüli helyes utat képviselte, ez pedig jelentős presztízs-, illetve bevételi veszteséget jelenthetne a számára. De hogy egy klasszikust – jelesül Kelemen Hunor csütörtöki kijelentését – idézzünk: az összefogásnak a magyar emberek érdekeit kell szolgálnia, és nem a politikai szervezetek önös érdekeit.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés