Kommentár az ukrán kisebbségi nyelvtörvényhez

2013. október 25. 8:35
Az ukrajnai kisebbségi nyelvtörvénynek köszönhetően Ukrajnában alapvetően érvényesülnek az anyanyelvhasználattal kapcsolatos emberi jogok, emellett a kisebbségekkel szembeni nyelvi alapú diszkrimináció tilalma is ‒ vélekedett Tóth Mihály, aki Csernicskó Istvánnal együtt készített kommentárt a tavaly elfogadott ukrán nyelvtörvényhez.

Kifejtette, hogy a törvény a végrehajtásnak egy háromlépcsős mechanizmusát állítja fel. Ennek első szintjén azokban a közigazgatási egységekben, ahol valamely kisebbség lélekszáma eléri a legalább tíz százalékot, a jogszabály előírja, hogy az itt működő önkormányzatok és egyéb hivatalos szervek saját közérdekű döntéseiket és hivatalos közléseket az adott kisebbségi nyelven is kötelesek közzétenni. Emellett meg kell teremteniük a szóbeli és az írásbeli anyanyelvi kommunikáció lehetőségét a kisebbség tagjai számára, kötelesek biztosítani a kisebbségi nyelvek oktatását, továbbá a helység- és utcaneveknek a kisebbségi nyelven való feltüntetését.

A második fokozat alapján a törvény jogot biztosít azoknak a helyi önkormányzatoknak, amelyekben többséget alkotnak egy adott nemzetiség képviselői, hogy döntsenek arról, hogy munkájukban milyen mértékben alkalmazzák a kisebbségi nyelvet, például kétnyelvű névtáblát, pecséteket, hivatalos okmányokat készítenek.

A harmadik szint a személyek szabad döntése arról, milyen nyelvű oktatásban kívánnak részesülni. Az állampolgárok dönthetnek arról is, hogy feltüntetik-e személyi okmányaiban saját anyanyelvüket.

Az Ukrajnában országos politikai vihart kavaró kisebbségi nyelvtörvényt tavaly július elején fogadta el a törvényhozás az ellenzék heves tiltakozása mellett, amely kampányfogásnak nevezte a jogszabálynak a múlt októberi parlamenti választások előtti áterőltetését.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában