Nehéz búcsú négy év után

2013. január 16. 13:35
emTomi
emTV
Az emTV.hu egy új fejezetbe lépett, melyben én már nem veszek részt, de büszke vagyok az itt eltöltött négy évre, büszke vagyok rá, hogy létrehoztuk és négy éven keresztül írtuk az oldalt.

„De ez mind a »dicső régmúlt« és igazából csak tavaly sikerült újra felpörögnünk. Ez többek között az idén először felelős-, majd távozásommal vezető szerkesztőnek kinevezett, a Sorozatjunkie-n és a comment:com-on is többször vendégbloggerkedő Flanker személyének köszönhető. Ő volt az, akinek sikerült behoznia lemaradásunkat a sorozatok terén, de vele indult a mindenképpen (az emTV-n) hiánypótló Premier Ajánló is.

Most, hogy én távozom, Flanker lesz az, aki az oldal tartalmáért felel, s biztos vagyok benne, hogy felülmúlja elődjét. Az emTV.hu egy új fejezetbe lépett, melyben én már nem veszek részt, de büszke vagyok az itt eltöltött négy évre, büszke vagyok rá, hogy létrehoztuk és négy éven keresztül írtuk az oldalt.

És hogy miért megyek el? Ennek elsősorban magánéleti okai vannak. Az életemben történt egy olyan mély törés, mely arra késztetett, hogy változtassak rajta. Emberileg és karrier szempontjából is, ezért kapva kaptam az alkalmon, hogy elfogadjam egy régi barátom által felkínált amszterdami munkalehetőséget.

Szóval tényleg köszönöm, hogy eddig olvastatok minket és bízom abban, hogy ez továbbra sem fog változni. Mostantól egyik legjobb barátom, az alapító csapat harmadik tagja, Gergő lesz az emTV főszerkesztője, neki és a tartalomért felelős Péter cimborámnak pedig nagyon sok sikert kívánok! :)”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés