Erdő: Végig kell gondolni a kötelezően választható hittan vagy etika oktatás részleteit

2012. december 6. 14:30
Erdő Péter bíboros szerint végig kell gondolni részleteiben a kötelezően választható hittan vagy etika oktatás által felvetett kérdéseket. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) téli rendes ülése utáni csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón a testület elnöke hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy legyen joguk a diákoknak dönteni, hogy hittant vagy etikaoktatást választanak.

Erdő Péter bíboros szerint a kötelezően választható hittan és etika kérdésében egyelőre „nagyon komoly szervezési problémák vannak”. Arról is beszélt, hogy a tervek szerint felmenő rendszerben vezetik be a kötelezően válaszható hittan vagy etikaoktatást, így ha például az 1., 5. és 9. osztályokban ezt megteszik, akkor a többi évfolyamon egyelőre fakultatív marad ez a lehetőség, utóbbiakban pedig majd a következő tanévektől kezdődően kell választaniuk a tanulóknak. Erdő Péter közölte: jelenleg országosan a tanulók mintegy 30 százaléka jár valamely felekezet hittanóráira, és most is van rá lehetőség, hogy ne az iskolában, hanem egyházi épületben tartsák meg ezeket. Egy komplett hittancsoport a legritkább esetben kerül ki egyetlen osztályból – tette hozzá.

Rámutatott: Magyarország az egyik olyan európai állam, ahol az elhunyt ember földi maradványainak a legkevesebb a becsülete, „ez pedig elgondolkodtató”. Úgy fogalmazott: a katolikus hit szerint az ember „Isten tulajdona”, ezért egyfajta feltétlen tisztelet illeti meg nemcsak az élő embert, hanem „a lehetőségek határai között” az elhunyt ember maradványait is. Elmondta: az egyház a saját temetőit igyekszik megfelelően működtetni, és Budapesten több templomban is van arra lehetőség, hogy azok földi maradványait, akiknek a rokonsága nem tudja kifizetni a temetést, „szintén méltón és egyházi szertartás keretében egy lezárt osszáriumban helyezzék el, a nevük kiírásával, az emlékük megörökítésével”.

Beszámolt arról: szeretnék kiterjeszteni a temetési biztosítás rendszerét, ami azt jelenti, hogy akinek gondja van saját méltó temetésének anyagi vonzataival, de nem akarja ezzel a hátramaradottakat megterhelni, az egy bizonyos konstrukcióban megtakarításokat helyezhet el. Fontos a temetési jogszabályok előkészítése, s amennyiben erről az egyház véleményét kikérik a törvényhozók, akkor szívesen segítenek „az idevonatkozó szempontokat pontosítani” - fogalmazott.

Mohos Gábor, az MKPK titkára a sajtótájékoztatón elmondta: a püspökök testülete fontosnak tartja, hogy a vallásszabadság elvével összhangban biztosítsák a szükséges személyi, tárgyi és anyagi feltételeket a katolikus hittanoktatásra mindenhol, ahol ezt a szülők, illetve a tanulók igénylik. Közlése szerint a püspökök a Magyar Katolikus Rádió aktuális helyzetével kapcsolatban megállapították, hogy bár ebben az évben több pályázatot is beadtak különböző helyi URH frekvenciákra, ezek elbírálása hosszú időt vesz igénybe, így „a rádió adásának országos sugárzása felé tett lépések folyamatosan nehézségekbe ütköznek”.

Reményteli kezdeményezésnek nevezte, hogy az elmúlt hetekben megkezdődött a Rome Reports című római egyházi hírműsor adásainak magyar nyelvű sugárzása a jezsuita stúdió gondozásában. A konferencia döntött arról, hogy támogatja a színvonalas hírműsor szinkronizálását – tette hozzá. Mohos Gábor megemlítette, hogy a hit évéhez kapcsolódóan 2013 első felében az MKPK teológiai konferenciát szervez, amely a II. vatikáni zsinat dokumentumainak fényében kíván rámutatni az egyház tanításának állandó értékeire.

Kiemelte, 2013. július 23-28. között Rio de Janeiróban rendezik meg a következő Ifjúsági Világtalálkozót, amelyen egy kisebb küldöttség képviseli majd hazánkat. A brazíliai programokkal párhuzamosan az MKPK ifjúsági bizottsága a helyi egyházmegyével együttműködésben szervezi a HungaRio elnevezésű rendezvényt Pécsett július 24-28. között, amelyre több mint kétezer magyar fiatalt várnak, hogy közösségben tudjanak bekapcsolódni a világ másik felén zajló találkozóba. Mint mondta, a konferencia - mérlegelve a különböző lelkipásztori szempontokat - a terménybetakarítás ünnepét augusztus utolsó vasárnapjáról áthelyezte október első vasárnapjára.

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az etika oktatását a hittanosoknak is kéne tanítani - ha később némi kételkedés támadna a dogmákkal szemben,tudja a gyermek, az erkölcsi törvények akkor is érvényesek

Természetesen színvonalas erkölcsi oktatás is szerepel a hittan oktatásban, ám fennáll a veszély, hogy a nehezen hihető hittételeket elvetők egyben elvetik az erkölcsi tanítást is, - ha az etikai oktatásban is részesülnek, kettős megerősítést szereznek erkölcsi téren.
Szerintem az Isten elsősorban a tetteket, vagyis az erkölcsöt, és nem a hitet veszi figyelembe.
Jézus ugyan sokszor mondta. " a te hited meggyógyított téged" - de ezt mint gyógyító mondta, az Istenben való bizalom gyógyító erejét ma is ismerik, és ez független attól, hogy valaki mely felekezethez tartozik.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés