„Ha a present perfectet sem érted, mit is vártam tőled?” – kifakadt Karácsony angoltanára

2022. október 19. 09:45

Nemcsak Deák Dánielnek írt egykori pedagógusa elégedetlenkedő nyílt levelet.

2022. október 19. 09:45
null
Rőfös Géza
Kontra

„A pedagógusbérek megemeléséért folytatott akciók már olyan sok embert vonzanak, hogy az egyébként jogos és méltányos követelések mellett felbukkantak a kevésbé ízléses megnyilvánulások is.

Ezek közül eddigi kedvencünk – ha elvonatkoztatunk az emberi méltóságért általában rikácsoló, fideszes politikusok testi-szellemi adottságain a jó ízlés határait erőteljesen túllépve viccelődő liberális tüntetők transzparenseitől – kétségtelenül Deák Dániel, a XXI. század Intézet vezető elemzőjének egykori osztályfőnöke által írt nyílt levél.

Farkas Zoltán, aki földrajzra és történelemre tanította az ellenzéki sajtóban előszeretettel propagandistának csúfolt kollégánkat, bizonyára úgy érzi, egykori tanítványát morálisan megsemmisítette a „hiperfüggetlenobjektív” HVG-nek eljuttatott nyílt levelével. Ily módon jelezte, hogy szégyenkezik, amiért nem volt képes megtanítani őt arra, hogy

mindig és mindenkor hitelesnek kell lenni, igazat kell mondani! akkor is, ha nem lesz belőle hasznom!”

 Nos, nem tisztünk megítélni, hogy a tanár úrnak vagy az általa meglehetősen alárendelt tónusban megszólított egykori diákjának van-e igaza. Ahogy abban sem kívánunk igazságot tenni, ízléses-e morális iránytűként tetszelegnie egy középiskolai pedagógusnak.

Kénytelenek vagyunk azonban közzétenni a szerkesztőségünknek a napokban megküldött levelet, melyet a budapesti főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek címzett egykori, névtelenséget kérő angoltanára. Az Olvasóra bízzuk annak eldöntését, melyik pedagógus kritikája jogosabb.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zorroro
2022. október 19. 23:37
Ez a kamu levél lényegében a debreceni Tóth Árpád Gimnázium angoltanára elleni bűncselekmény. A személyazonosság-lopás Btk. tétel. Az eredetiben ugyan mellesleg jelzi, hogy paródia, de itt már nem így terjeszti. Mellesleg Karácsonynak jobb a kiejtése, mint a felcsúti lókupecnek, csak nincs önbizalma a nyelvhasználathoz, s a nyelvtudás nagyrészt önbizalom kérdése.
meskhal
2022. október 19. 23:31
baginacsa színvonalra estünk
pemete jakab
2022. október 19. 21:23
"Karácsony Gergelynek címzett egykori, névtelenséget kérő angoltanára" https://www.youtube.com/watch?v=4PpaGC6Nk1U
veszettfejsze
2022. október 19. 21:12
Dehogy paródia, tök tudatos lejáratás. Eleve a többség a hangzatos címet olvassa csak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!