Vidékizés

„A Fidesz most már egymás után negyedszer elért kétharmados győzelme ugyanis választásról választásra egyre inkább a vidék szavazataira épült. A liberális ellenzéknek nem okoz különösebb gondot annak a narratívának a legyártása, amelynek lényege, hogy van az intellektuálisan kifinomult Budapest az ő magaskultúrájával, kompetens választópolgáraival, és van a nyomorult, elmaradott anyagilag, fizikailag, lelki, erkölcsi, szellemi szempontból egyaránt másodrendű vidéki szavazók manipulált tömege.

A nyugatias modernitás egyik legdrámaibb patologikus mintázata tükröződik vissza ebben az egész nyugati világban általános vélekedésben, Magyarországon a »népi–urbánus« konfliktusban is ez tükröződött vissza annak idején. De vajon mi lehet e konfliktusnyalábnak a mélyén? Mielőtt belekezdenék mindennek a részletesebb kifejtésébe, az önmagában is figyelemre méltó körülmény, hogy a liberális demokrácia teljes toleranciát hirdető hívei láthatólag egyre nyíltabban teszik közhírré, hogy aki nem az ő fennkölt értékeiket követi, az eleve nem alkalmas arra, hogy a közügyekbe beleártsa magát, arra meg különösen nem, hogy szavazópolgárként eldöntse, ki vezesse az országot. Ezt azért fontos rögzítenünk, mert mindeközben e liberális erők a demokráciát éppen azoktól féltik, akik most demokratikusan gyakorolták jogaikat.

Ha ehhez azt is hozzátesszük, hogy mindezt azért vélik így, mert úgy gondolják, hogy a vidéki ember eleve csak manipulálható lehet, és e manipuláció nyomán most már negyedszer ér el kétharmados többséget a Fidesz, akkor ezzel azt állítják, hogy az úgynevezett demokráciában a döntést nem a nép, hanem az őket manipuláló láthatatlan hatalmak ereje dönti el.

Ám ha ez igaz, akkor ezzel ők maguk mondják ki harsányan, hogy a demokrácia valójában csak egy színjáték, ahol a nép csak hivatkozási alap az egymással rivalizáló uralmi tömbök számára. Szóval csak szólok a tisztelt liberális tábornak, hogy az általuk beindított diskurzusörvények igen kényes és igen veszélyes irányba vihetik a politikai kommunikáció beszédtereit, és e veszély sokkal inkább fenyegeti őket, mint bárki mást. Feltehetőleg ezt érezték meg néhányan, mint például Mérő László, aki közvetlen közelről kívánta megtekinteni és átélni a vidékiséget, és tiszteletre méltóan őszinte önkritikával illet­te önmagát és budapesti liberális kollégáit, miután szavazatszámlálást vállalt egy zempléni községben.

Gesztusa tehát tiszteletre méltó, de ebben a gesztusban benne lehet az is, hogy ő is úgy véli, nem lenne szerencsés a vidékizés lendületes folytatása. Egyrészt azért, mert láthatólag inkább ellenkező következményekkel jár, másrészt pedig azért sem, mert ez a liberális stratégia a demokrácia egész konstruk­cióját alapjaiban megrendíteni képes összefüggéseket hozhat a felszínre, amivel a liberális tábor kollektív öngyilkosságot követne el.”

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt