Budapest egy főre jutó GDP-je az EU átlagának 130-150 százaléka

2022. április 17. 12:05

Budapesti Köztársaság polgárai mindazok, akiket nem zavarna, ha az EU-ban nettó befizetők lennénk.

2022. április 17. 12:05
null
Mérő László
Facebook

„Ígértem, hogy  valamikor majd külön írok arról, hogy miért ennyire durván más Budapest, ahol 17-1-re nyert az ellenzék, mint az ország többi része, ahol 86-2-re nyert a Fidesz. Aztán megjelent itt a Facebookon Budapesti Köztársaság oldal https://www.facebook.com/BudapestRepublic, és most már egyetlen példával ki tudom fejezni a lényeget egy hosszú, bonyolult eszmefuttatás helyett.

Budapest egy főre jutó GDP-je az EU átlagának úgy 130-150 százaléka lehet, miközben a teljes ország GDP-je az EU-átlag 60-70%-a körül lehet, és ebben már Budapest is benne van. Sokféle számot látni, de akármelyik is az igazság, a Budapesti Köztársaság az EU-n belül vastagon nettó befizető lenne, miközben Magyarország vastagon nettó kedvezményezett. Az számít a Budapesti Köztársaság polgárának, akit nem zavarna, ha az EU-ban nettó befizetők lennénk. Emellett lakhat akárhol, szavazhat akármelyik pártra, akár a Fideszre is. Budapesten többségben vannak, akik ilyen értelemben budapestiek, az országban erős kisebbségben. Ezért ennyire más Budapest.

Igaz, az EU még mindig sokkal kevesebb befizetést igényelne a Budapesti Köztársaságtól, mint amennyit Magyarország jelenlegi kormánya a standard adókon felül elvon Budapesttől. Ez azonban már csak kicsit árnyalja a képet, a lényeg az, hogy kit zavar és kit nem, ha nem mi kapunk az EU-tól, hanem inkább mi adunk neki. Újraválasztott miniszterelnökünkben a legjobban az zavar, hogy ő ebbe belebetegedne, miközben én öntudatos budapestiként kifejezetten büszke lennék rá.”

Nyitókép: Mérő László Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 358 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baki2022
2022. április 19. 14:17
Nem olvastam el az előttem író összes hozzászólást, de a fent nevezett akárki erősen csúsztat. Budapest nem köztársaság, Budapestet EU átlaghoz hasonlítani is finoman szólva botorság. (Tipikus alma-körte eset.) Budapestet Prágához, Párizshoz, vagy valamelyik EU-s fővároshoz már érdemes, egy szegény szicíliai településhez szintén butaság hasonlítani. Nem is értem, miért foglalja a szerveren a tárhelyet, az ilyen semmire sem való iromány.
Carcess
2022. április 19. 06:39
Mérő miért hiszi magát jósnak, hogy megmondja mit tenne a miniszterelnök. Annyira tudják ezek a meg nem történt dolgokat. Marhára nem betegedne bele ha nettó befizetők lennénk, sőt. Ezt már be is jelentette nagyjából mikor érünk oda, hogy ezt elérjük. Olyan okosak ezek, ezt csinálná a miniszterelnök, azt csinálná ........ Azután meg sose jön be egy jóslatuk se.
Rabonban
2022. április 18. 13:26
Majd megnézné a tudós matematikus úr, hogy milyen teljesítmény lenne a vidékiek munkája nélkül, a vidéki beszállítók nélkül. Nézze meg már azt is, hogy mennyi fizetést kap egy budapesti, és mennyit egy vidéki. Azt is ajánlom figyelmébe, hogy vidéken nem lehet ám filozófiából, szociológiából, politológiából és egyéb szabadúszó tevékenységekből megélni, ott bizony a munkáról mások az elképzelések mint Pesten, ahol 10 egyetemi tanárból 3 oktat, 7 meg esztéta, színikritikus, aki az Orbánt szídja szakértően és naphosszat szép pénzekért. Le kellene szállni Budapesten a magas lóról, mert így nem fogunk szót érteni!
Fila2020
2022. április 18. 10:46
Budapest GDP-je illúzió, számviteli megoldás. A bevételek nagy része vidéken képződik, elszámolásuk Budapesten. Ezen túlmenően az országot működtető intézmények az alkalmazottakkal együtt elköltöznének vidékre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!