Az ellenzék nem győzte meg a választókat, hogy jobb válaszai vannak, mint a Fidesznek

2022. április 07. 15:45

Az ellenzék azt a 20 ezres, civilekből álló hadsereget is elvesztette, amelynek én is a tagja voltam. Interjú.

2022. április 07. 15:45
null
Mérő László
hvg.hu

A választások előtt »pofátlanul optimistának« mondta magát az ellenzék esélyeivel kapcsolatban. Hol, hogyan érte a hideg zuhany?

Sárazsadányban voltam szavazatszámláló. Az eskütétel miatti utazást is beleszámítva legalább ezer kilométert autóztam, és – nem panaszképpen mondom – a saját időmet, pénzemet áldoztam erre a projektre. Bizton állíthatom, hogy én – és ezzel alighanem sokan vannak így, akik hasonló cipőben jártak – soha többé nem vállalok ilyen áldozatot egy olyan közösségért, amelyik lényegében szabotálta a választást. Márki-Zay Péter küzdött, mint az emlegetett disznó a jégen – majd hátranézett, és senki nem volt mögötte.

Az ellenzéknek nevezett formáció nemcsak a választást veszítette el, de azt a 20 ezres, civilekből álló hadsereget is, amelynek én is a tagja voltam.”

(Fotó: Jakupcsek Gabriella műsorvezető (b) Mérő László matematikus társaságában, az M1 televíziós csatorna Ridikül című női beszélgetős műsorában, az MTVA gyártóbázisának 7-es stúdiójában.MTVA Fotó: Zih Zsolt)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laikus19
2022. április 08. 20:29
"Mérő László matematikus - Márki-Zay Péter küzdött, mint a disznó a jégen – majd hátranézett, és senki nem volt mögötte." Mérő egyre jobbakat mond, már kezdek aggódni, mikor fog valaki a sajátjai közül rárontani.
DonCiccio
2022. április 08. 11:10
Az ellenzéknek rossz válaszai voltak. Ember, a rossz válasz hogy lehetne jó válasz ????
Galerida
2022. április 08. 04:32
Kutyából nem lesz szalonna! Ekkora bukta után az eddigi direkt szemétkedés helyett most egy ideig sunyibbak lesznek,de a vér nem válik vízzé.
annamanna
2022. április 08. 01:06
Jakupcsek hogy összeöltözött Donáth Annával. Mondjuk utóbbin jobban áll a cucc: https://assets.4cdn.hu/kraken/7jZ23lXsMlHzmOWKs.jpeg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!