Orbán görcsösen erőlködik, hogy kimaradjunk a háborúból

2022. március 27. 07:54

Ha kap Orbán kis Kárpátalját Putyintól jutalmul, akkor lesz párhuzam az 1938-as angliai helyzettel.

2022. március 27. 07:54
null
Mérő László
Facebook

„Déja vu érzésem van most, hogy látom Orbán Viktor görcsös erőlködését, hogy kimaradjunk ebből a mostani háborúból.

Sir Winston Churchill ezt mondta ezt az akkori miniszterelnöknek, Neville Chamberlainnek 1938-ban, a müncheni egyezmény után, amelyen a nagyhatalmak jól felosztották Csehszlovákiát: »Angliának választania kellett a becstelenség és a háború között. A becstelenséget választotta. Háborút fog kapni.«

Hát még ha kap Orbán egy kis Kárpátalját is Putyintól jutalmul – akkor lesz végképp tökéletes a párhuzam.

Muszáj nekünk mindig belelépni ugyanabba a folyóba? Jövő vasárnap talán még tehetünk valamit azért, hogy ez ne így történjen, és ezúttal ne az oroszokkal, hanem az EU-val sírjunk-nevessünk együtt.”

(Fotó: Winston Churchill néhai brit miniszterelnök szobra a londoni Parlament téren 2020. december 24-én. A londoni miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy megállapodás született az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről.MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 307 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bpe
2022. március 29. 14:38
"Sir Winston Churchill ezt mondta ezt az akkori miniszterelnöknek" hát, nem, nem mondta. https://winstonchurchill.org/resources/quotes/quotes-falsely-attributed/
Naggy
2022. március 29. 03:08
Hány még a V Vekker úr? "A cseh védelmi miniszter után a lengyel védelmi miniszter, Mariusz Blaszczak is úgy döntött, hogy nem jön a V4-es miniszterek magyarországi találkozójára. A Dziennik szerint a miniszter a Nemzetbiztonsági Tanács ülésén is megerősítette, hogy nem jön Budapestre. A Gazeta Wyborcza kormányzati forrásai a lépést azzal magyarázták, hogy Orbán Viktor a választások miatt nem akart kihátrálni Putyin mögül."
Totya66
2022. március 28. 17:00
Ez a sok értelmiségi jóember (köztük a borzalmasan okos Mérővel) addig hergel ezzel a Kárpátalja témával amíg majd sorban kezdik kicsinálni a magyar nemzetiséget ott a határon túl. Természetesen akkor üvöltve fog majd tiltakozni, hogy nem is őmiatta halt meg annyi magyar. :(
trma
2022. március 28. 13:55
Mérő László önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett. Ki adja át az Ukrán határőröknek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!