Az elmúlt tíz év kormányzása mindent elrontott, amit csak tudott

2018. december 23. 09:30

A legfontosabb, hogy kikerültünk egy összeomló rendszerből. Interjú.

2018. december 23. 09:30
Csaba László
168 Óra

„Tekintve a közösség törés- és erővonalait, lesz elmélyülő EU?

Elindultunk az irányába, és ez a folyamat nem fordítható vissza. A bankunió egyértelműen nemzetek fölötti, hamarosan meglesz az európai betétbiztosítási rendszer, ami ugyanilyen. A készülő fiskális unió azt jelenti, hogy egy sor nemzeti költségvetési kérdésben nem lehet a trambulinról belepisilni a medencébe, be kell tartani legalább az eljárási szabályokat és mértékeket, amit közösen felügyelnek. El kellene dönteni, mit csinálunk, hogy sokat központosítunk, de közben nő az egyenlőtlenség, ami nekem nagyon latin-amerikai megoldás. Jól prezentálható érvek mellett folytatható persze a szabadságharc, de tudni kell, hogy ez a harc az oka annak, hogy először a pénzügyi, majd a technológiai áramlásból is kimaradunk.

Inkább lelki, értékrendi folyamatok meghatározók ezekben a döntésekben, vagy a racionalitás?

Értékrendi kérdésekről van szó. Amikor a szabadságharcot választjuk a tőkepiaci unió helyett, akkor döntünk egy értékrend mellett. Amikor a kormány azt mondja, hogy Brüsszel ne mondja meg nekünk, hogy miként működik a bíróság, ne szóljon bele a bűnüldözésbe meg úgy egyáltalán semmibe, az is értékrendi döntés. Nem azt mondom, hogy észszerűtlenül működött az elmúlt tíz év döntéshozatala, hanem azt, hogy egy másfajta logika alapján rakja össze maga számára a világot, aminek a független változója és a fix pontja is az értékrendje. Ha a hatalom rövid távú megszerzése, megtartása, a népszerűség megőrzése a cél, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk populizmusnak, akkor ebben a logikában értelmetlen arról beszélni, hogy mi lesz itt húsz év múlva. Szinte hiába hozza az ember a történelmi példákat a közepes fejlettség csapdájáról, és hívja fel a figyelmet arra, hogy azért kerültünk bele, mert elhanyagoltuk az olyan nem látványos, vagyis puha növekedési tényezőket, mint például az intézmények, az oktatás vagy a szabálykövető magatartás.

Azért tud valami jót is mondani az elmúlt harminc évről?

A legfontosabb, hogy kikerültünk egy összeomló rendszerből. Meg kell nézni a volt FÁK-országokat, Ukrajnát, Grúziát, Oroszországot: egy sikertörténet sincs. Visszakerültünk az emberi fejlődés fő irányába, az európai kulturális, gazdasági és nem utolsósorban katonai közösségbe. Churchill azt mondta a demokráciáról, hogy rossz, csak nincs nála jobb. Ugyanez igaz az EU-ra is. Magyarország hátrahagyta a szocialista örökséget, bekerült a nyugati vérkeringésbe, létrejött egy nyugati típusú polgári társadalom, nem az államtól közvetlenül függő civil, vállalkozói és szellemi élet. Lehetne jobb, én is többet vártam, de hogy ez ne lenne, az nem igaz. De nemcsak a vágyainkban, hanem a lehetőségeinkben is benne van, hogy jobbak legyünk, mint amilyenek vagyunk. Mindez azért nem következik be, mert a döntéseinkkel korlátozzuk a saját mozgásterünket. Az ünnepek hangulatába az illeszkedik, hogy az ember átlátással, belátással, gondolkodással, tapasztattal azt mondja, nincsenek eleve leosztott helyek, agyalni kell azon, hogyan lehet előrébb jutni még akkor is, ha az elmúlt évtizedben a kormányzat mindent elrontott, amit csak lehetett.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2018. december 24. 02:34
Kommunista bolsevikok zsebüket nem tömhetik , közös kasszára fáj a foguk ,ismét kirabolnák , néptől ismét elszednék .
puszika
2018. december 23. 18:18
Az ország 2018-ban nem úgy néz ki mintha ellenne rontva!!!
Kup Lung
2018. december 23. 12:11
Sorolja már fel Csaba L. hogy a velünk vagy utánunk belépőknek az EU-ban kinek is sikerült a felzárkózás ???? ----------- Na szóval senkinek . Szerény véleményem szerint vele ellentétben nem igaz az hogy a "felelősség a belső erőké." Mindenkinél ilyen béna belső erők vannak ???? Na ne ! ----- A leginkább elfogadható magyarázatra az NDK felzárkóztatása adja meg a választ. Az NDK-ra irdatlan pénzt több mint 2000 MRD EURO-t költöttek el . Házi feladat : hány éves GDP-nk is ez ? -------- És még ők sem zárkóztak fel !!!! Miért ? Mert őket is erőforrásnak szánta még saját ikertestvére is . Biza. Erőforrásként tekintettek még rájuk is. Tehát a kevés hozzáadott értékű , kis hasznú munkákat osztották ki még rájuk is. Így a pénzköltés önmagában még ott sem hozta meg a kívánt eredményt. ----- Na most akkor a térség akinek nincs ilyen testvére mit szóljon ? ------ A tőkepiaci unióban első körben majd résztvevő sem zárkóznak fel attól hogy mindent elfogadnak majd (ha lefogadnak persze , ez a jövő zenéje) . Az EURO-val rendelkezők felzárkóztak ??? A régi EURO-sok -görögök, portugálokat sem mentette meg az EURO a lecsúszástól sem , az újabb EURO-sokat meg nem emelte ausztirai magasságban . ----- És a régi tag nem EURO-sokat meg nem taszította le mint svédek, dánok ! Pedig a tőkepiaci unióból e miatt őket is ki aakrják hagyni :) ----- Szóval nem erről van szó professzor úr ! Egyáltalán nem .
DINO54
2018. december 23. 11:01
A "nagy váteszek": Csaba László, Bod Péter Ákos, Róna Péter, Kéry László, Török Gábor, etc...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!