Demokráciadeficit?

2018. március 30. 11:03

A házasságban és a demokráciában több a közös, mint gondolnánk.

2018. március 30. 11:03
Feledy Botond
Új Szó

„Kedvesem, házasságdeficitünk van! – mondhatná a kellően csalódott férj vagy feleség. Lehet egy ilyen kijelentéssel kezdeni valamit? Aligha. A házasságban és a demokráciában több a közös, mint gondolnánk.

Mindkettő az a »műfaj«, ahol energiát kell befektetni, ahol folyamatosan építkezni, javítgatni, korrigálni kell. No meg kompromisszumokat hozni, éjjel és nappal. Azt is mondhatnánk, a jó házasság, a jó demokrácia már a művészet egy formája!

De ha azzal jönnek, hogy demokráciadeficit van, az körülbelül olyan pontos diagnózis, mintha a náthás betegnek azt mondaná az orvos, hogy odakint bizony hűvös van. Pont semmi értelme, nem a lényegénél fogja meg a kérdést.

Ahogy egy házasság sincs házastársak nélkül, úgy a demokráciával is az a helyzet, hogy nincs polgárok nélkül. És akkor most nézzünk körül: évtizedek óta zuhan a részvétel a parlamenti, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon. Egyszerűen már négyévente sem veszik a polgárok a fáradtságot, hogy a saját kormányzati rendszerükkel – jól vagy rosszul –, de egyáltalán foglalkozzanak. Mit várnak mégis ezek után....?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2018. március 30. 11:25
Egyszerűen már négyévente sem veszik a polgárok a fáradtságot, hogy a saját kormányzati rendszerükkel – jól vagy rosszul –, de egyáltalán foglalkozzanak. Mit várnak mégis ezek után.." Feledy elvtárs valójában a választási részvételre buzdít, akárcsak Fluor tomi, Kulka és a többi elvtárs..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!