Minek nevezzük az emberszerű robotokat: az és azok, vagy ő és ők?
2016. március 19. 10:00
p
0
0
4
Mentés
„«Visszaigazoltad a találkozót Janettel és Amy-vel?» «Janettel igen, de ki Amy?» «Ő a találkozásütemező botunk. Azaz, az. Vagy ők? Nem tudom.»
Nehéz robotokról beszélni. Nem emberek, de lassan hasonlítani kezdenek ránk, és úgy is cselekednek, mint mi. Tárgyak, mint az autók vagy laptopok, és mégis nevet adunk nekik. Gyakran nemre utaló neveket, X techcég például Amy Ingram-nek nevezte el az MI-alapú ütemező-asszisztensét. De még ha nincs is emberi nevük, mint a Boston Dynamics Spotjának vagy Atlaszának, egy idő után akkor is zavarba ejt, hogy a nevükön hivatkozunk rájuk.
A mai robotok többek puszta eszközöknél, például fúrónál vagy légdeszkánál. Tevékenységeket végeznek, van bennük gúny, és úgy tűnik, érzelmek is.
Az első kihívással a jelentés szintjén találkozunk. Fura hozzánk hasonló tevékeny dolgokról „az”-ként beszélni. Megoldás lehet, ha csak a nevüket említjük, de pár mondat után úgy érezzük magunkat, mintha általános iskolás tankönyvet olvasnánk.
Nézzük meg, hogyan fut Spot. Vagy hogyan játszik Cosmoval. Vagy hogyan fut és sétál Spot és Atlas.
Még zavarba ejtőbb, ha a történetben egynél több robot szerepel, pláne, ha harmadik személyben próbálunk beszélni róluk. Embereket sem nevezünk mindig a nevükön. Hosszabb mondatokban talán az lenne a legkönnyebb, ha névmásokkal különböztetnénk meg az emberszerű robotokat a robotoktól, és akár nemet is adhatunk a névmásoknak.
A Roomba porszívó-robotokat gyártó iRobot nemrég küldött egy listát a Quartznak a tulajdonosok által kitalált, választott legnépszerűbb nevekről: Rosie, R2-D2, Alfred, Hazel, Wall-E, Ruby, Alice, Robi, Bob, Robbie. A tízből nyolc emberi név. Képzeljük el, mi lesz a jövőben, amikor beszélgetünk, interakciókat folytatunk velük, és valahogy hivatkoznunk kell a házőrző Rosie-ra, vagy inasunkra, Alfredra.
Túl a jelentéstanon, a személyiség is egyre központibb kérdés lesz. Emberi szinten akarunk kommunikálni velük, mert ettől vagyunk emberek. És akkor elkezdjük használni a hagyományos névmásokat. Amy Ingram «ő»? Emberi neve van, és még ajándékokat is kap a munkájáért. Vagy mi legyen a szexbotokkal? Még ha lelketlen robotok is, mert azok, akkor is nehéz úgy gondolni rájuk.
Azt javaslom, hogy kezdjük a névmást r betűvel, azaz ő és ők helyett «rő» és «rők» (he-rhe, her-rer them/they-rhem/rey stb.). Nehezebb kiejteni, viszont kevésbé megtévesztő.”
Kína vezet az Egyesült Államok előtt a mesterséges intelligencia (MI) kutatási területeinek több mint felében a Georgetown Egyetem Biztonsági és Feltörekvő Technológiai Központjának (CSET) új kutatása szerint. Az elmúlt öt évben világszerte több mint kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciáról szóló publikációk száma. Az adatok azt mutatják, hogy a kínai intézmények a legjobbak közé tartoznak a MI-kutatások számát és a sokat idézett cikkek mennyiségét tekintve.
A mesterséges intelligencia (MI) képzéséhez rengeteg adatra van szükség. A kutatók szerint az iparág kifogyhat ezekből, és ez lassíthatja a nagy méretű nyelvi modellek fejlődését.
A gazdaság átalakulása egyfelől a munkaerőpiac felfordulásával, másfelől a csúcstechnológia, a telekommunikáció, a gyógyszeripar, az oktatás és a bankszektor termelékenységének javulásával jár.
Kevés jelenség formálta olyan mélységben a Homo sapiens világát, mint az épület, amit gyárnak nevezünk. Az utóbbi évtizedekben a szolgáltatások felemelkedésével a gyártást sokan lesajnálták, ám a geopolitikai viharok következményeként most visszatér a kormányzás középpontjába.
Szentkirályi Alexandra szerint muszáj változtatni, „Budapesten sehol nem lehet hajléktalan favella”!
p
1
1
11
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 4 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Morgen
2017. január 02. 10:38
Attól függ, mire használják őket!
Lehet Jancsi és Juliska, Béla, ha meg háztartási robot, akkor Angela.
Általános névmás: kiberke.
Egy idő után úgyis rájönnek, és használni fogják az én, te, ő, mi, ti, ők személyes névmásokat, az ember meg himihumi lesz egyes szám harmadik személyben.