A menekülteknek ehhez nincs közük

2015. november 17. 16:15

Tudjuk, hogy a terroristák fő utánpótlását nem a migránsok adják. Hozzáteszem ehhez, hogy ha az Iszlám Állam kívülről akarna terroristákat bejuttatni, akkor ennek nem lenne hatékony módja, hogy azok a migránsokhoz csatlakozzanak.

2015. november 17. 16:15
Rostoványi Zsolt
168 Óra

De miért éppen Párizsban akart revánsot venni az ISIS?

Franciaország kitüntetett helyen áll az Iszlám Állam ellenfelei között, hiszen Párizs nyíltan deklarálta, hogy a jövőben is fontos szerepet kíván játszani az ISIS elleni fellépésben. Észak-Afrikában és Irakban is jelen vannak a francia egységek. Az okok között persze az is szerepel, hogy az az európai államok közül jelenleg Franciaországban él a legnagyobb muszlim közösség. Bár hozzá kell tenni, hogy az arányokat megváltoztathatja a Németországba mostanában bevándorolt nyolcszázezer-egymillió muzulmán, így az abszolút számokban a németek lekörözhetik a franciákat. Az viszont még mindig nyilvánvaló: a lakossági arányokat tekintve Franciaországban él a legtöbb muzulmán. Pontos számot nem tudunk, de a legszerényebb becslések szerint is legalább 4 millióan vannak, azaz a teljes lakosság minimum 7,5%-át adják.

Az eddig azonosított franciaországi terroristák – beleértve a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadókat is – ott születtek, ott nevelkedtek. Miért gyűlölik ennyire saját hazájukat?

A francia muzulmánok között nagyon sok a frusztrált második-harmadik generációs fiatal, akik nem tudnak beilleszkedni, nem tudnak egzisztenciát teremteni, akik a nagyvárosi gettók világában identitásválságban szenvednek. Az ISIS tehát Franciaországban számíthat a legtöbb csatlakozóra, akiket felhasználhat saját céljaira.

(...)

Már beszéltünk arról, hogy a franciaországi terrortámadások eddig ismert végrehajtói ott születtek, valójában franciának tekinthetőek. Levonhatjuk-e ebből azt a következtetést, hogy az Európai Unió biztonságán jottányit sem javítana, ha visszafordítanánk a menedékkérőket.

Ez így van. Hiszen tudjuk, hogy a terroristák fő utánpótlását nem a migránsok adják. Hozzáteszem ehhez, hogy ha az Iszlám Állam kívülről akarna terroristákat bejuttatni, akkor ennek nem lenne hatékony módja, hogy azok a migránsokhoz csatlakozzanak. Ez akkor is igaz, ha persze elképzelhető, hogy néhány terrorista közöttük is akad. Az elmúlt években elkövetett akciókból azonban egyértelmű, hogy az igazi veszélyt azok jelentik, akik az adott országban születtek, ott élnek, ott jártak iskolába, anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet. Akik el tudnak vegyülni, akikről saját szomszédaik sem sejtik, hogy veszélyt jelenthetnek. Észrevétlenül tűnnek el pár hónapra, hogy Pakisztánban vagy Jemenben kiképzésen vegyenek részt, és később visszatérnek. Az ő kiszűrésük növelheti a biztonságot, és ennek semmi köze sincs a menekültekhez.”

(Az interjú 2015. november 15-én jelent meg a 168 Óra online kiadásában, készítésekor még nem lehetett tudni, hogy lehet olyan elkövető, aki a menedékkérőkkel érkezett az EU-ba.)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 96 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grimpic
2015. november 18. 10:34
Jó, akkor nincs közük. Kit érdekel? Akkor se akarom itt látni a menekültnek becézett migránshordát. Egyet se, mert elbaszták. Ha csak páran jöttek volna, tényleg menekültek, legyen, segítsünk rajtuk. De én mondom meg hányan, ha azt mondom elég, akkor vége. Nincs pofázás, nincs követelőzés. Így jártak, menjenek máshova, vagy haza. És köszönjék meg a rájuk telepedett (telepített) migránstömegnek.
dorozmás
2015. november 18. 10:25
Az ifjúság közeléből is el kell zavarni az ilyen lefizetett, korlátolt embereket. Azonnal el kell távolítani az egyetemről, és minden más helytől, ahol oktatást folytathatna. József A.-t ennél jóval kisebb "bűn"-ért zárták ki.
states
2015. november 18. 10:09
Érdemes figyelni, mi maradt érvként, elmebeteg érvként, a ballibbantaknak Párizs után. Nem minden migráns terrorista, annak a terroristának, akinek az apja, nagyapja volt migráns, az már nem migráns. Tehát jöhet minden migráns mert lehet, hogy csak minden tízezredik fog tömegmészárolni, és aki most jön, annak csak a gyereke és az unkája fogja tömeggyilkolni a mi gyerekeinket és unokáinkat. És csodálkoznak, hogy sorba állnak a Fidesz aláírásgyűjtésénél. Ugyanis a nép nem elmebeteg, kedves balnácik.
vigyor
2015. november 18. 08:40
Ettől az érveléstől megőrülök! Az Isten szerelmére, a muszlimok nem úgy jelentek meg Európában, hogy mondjuk a keresztény Franciaországban, nagy meglepetésre, felsírt az első muszlim kisbaba!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!