Orbán: Komoly munkát végeztünk Ajkán, Sümegen és Tapolcán

2015. április 09. 15:09

A tapolcai választókerületben kampányolt a miniszterelnök csütörtökön. Orbán Viktor úgy látja: komoly munkát végzett az elmúlt öt évben a kormány és a helyi vezetők a körzetben. A kormányfő szerint Ajka is egészen más város, mint volt, Tapolca is egy sikeres város, Sümegről pedig csak fantasztikus szavakkal lehet beszélni.

2015. április 09. 15:09

Büszkék vagyunk arra, amit Ajkán közösen elértünk, erre a teljesítményre alapozva kértem az emberek bizalmát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután csütörtökön Ajkán, majd Sümegen járt. A kormányfő az M1 aktuális csatornán élőben sugárzott nyilatkozatában azt mondta: Ajka egy sikertörténet, hiszen itt mindössze három százalék körüli a munkanélküliség, azaz sikerült végre elérni a teljes foglalkoztatottsághoz közeli helyzetet. Az ajkai sikerben szerinte a helyiek munkája, a helyi városvezetés és a kormány segítő politikája is benne van. „Tehát semmi okom azt feltételezni, hogy az ajkai emberek ellenszenvvel fordulnának a mi irányunkba” – mondta Orbán Viktor.

A sümegi polgármesterrel – folytatta – a város bátor, ambiciózus fejlesztési terveiről beszélt, amelyekből „kijöhet jó néhány százmillió forintnyi beruházás, és kijöhet belőle több száz munkahely”. Példaként említette a sümegi vár „teljessé tételét” és élelmiszer-ipari beruházásokat. Ezekről két hét múlva tárgyal majd a kormány – közölte. A miniszterelnök arról is szólt, hogy minden választási kampányba be szokott szállni, a kormányfőnek ugyanis dolga, hogy ahol az emberek fontos döntésre készülődnek, oda elmenjen, és találkozzon a választókkal.

Hangsúlyozta, a tapolcai választókerület három nagy településén – Tapolca mellett Ajkán és Sümegen – az elmúlt öt évben „nagyon komoly munkát végeztünk”, a helyi vezetők és a kormányzat együtt. Ajka is egészen más város, mint volt, Tapolca is egy sikeres város, Sümegről pedig csak fantasztikus szavakkal lehet beszélni – mondta Orbán Viktor. 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2015. április 09. 22:35
Ajkát büntetitek ahol csak tudjátok. Vastag a bőr.
Menhetten
2015. április 09. 18:31
Hogy ez milyen aljas... Hízelkedik, mint egy cigány.
Berecskereki
2015. április 09. 17:44
Amit itt egyesek összefirkálnak értéktelen blődség. Ismerem a régiót, amikor aktívan dolgoztam sokat jártam a területre. A területen élő vezetők közül is sokat ismerek. Schwartz Béla ajkai polgármestert még bankvezető korából ismerem, kiváló tárgyalópartnernek ismerte meg. Ajka város korábban a bányászatra épült. A panelházas lakóparkok és a „tömör” városszerkezet már ebben az időszakban elősegítette a távhőszolgáltatás kiépítését. 1990 után a bányák sorra bezártak, amely Ajkát is érintette. Egy teljesen új gazdasági struktúrát kellett kialakítani. Annyival volt másokhoz szerencsésebb helyzetben, hogy az ipartelepek – ugyan leamortizálódva – rendelkezésre álltak, amely lehetővé tette a gazdasági társaságok betelepülését. Az uniós támogatások is komoly forrást biztosítottak a változásokhoz. Mindezek hatására kedvezően alakult az ország többi régiójához a foglalkoztatás és viszonylag alacsony volt a munkanélküliségi ráta. Mindez azonban az önkormányzat hiteligényét is megnövelte. 2014 évre a városnak 5,2 milliárd adóssága keletkezett, amelyet döntően az uniós támogatásokhoz vették fel. A Nagyobb hányada 2010 előtt keletkezett. http://ajka2.ajka.hu/upload/AjkaGVB20140115_jegyzokonyv.pdf Nem valós állítása a szocialisták, Gőgös Zoltánnak, hogy a szocialista kormány működése alatt lett 3 %-os a munkanélküliségi ráta. A város 2011-2014-es gazdasági programja szerint – http://ajka2.ajka.hu/upload/gazdasagiprogram.pdf - 2011. március 30.-án 7,2 % volt. 2014 év végére 5-6 % közötti szintet terveztek, ami ma 3 %. Összegezve: A gazdasági szerkezetváltozásban besegítettek a 2010 előtti kormányok és ebben a szocialista kormányzat is benne van, de az is tény, súlyos adósságot halmozott fel az önkormányzat, amelyet az Orbán kormány konszolidált. A 2010 utáni változások pedig továbbra is biztosították a város fejlődését, s ebben a kormány tevékenysége is megjelenik. Szerintem, azonban a város vezetése, képviselő testülete érdemli a nagyobb dicséretet, akik kormányoktól és pártoktól függetlenül a körülményekhez képest jól sáfárkodott a lehetőségeikkel és ezt a lakosság többsége támogatta. Számomra a szocialisták jelöltje nem meggyőző. Nem tartom valószínűnek, hogy a régiót megfelelően képviselné a parlamentben. Ezt elsősorban a vörösiszap-ömlés során tanúsított ténykedésére alapozom. Természetesen az ajkai, sümegi, tapolcai és e városok környéki települések polgárainak kell dönteniük.
Tintamin
2015. április 09. 17:41
LOPTOK-CSALTOK-HAZUDTIK, TI UNDORÍTÓ TOLVAJ MOCSKOK! EZ NEKTEK MUNKA, HOGY ROHADNA LE A GERINCETEK TŐBŐL! Ja, már megtörtént....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!