„1. Az első amit ki kell dobnunk az ablakon a csomagból, az az intézkedések eredményessége nyomán megerősítést nyert hamis illúzió, amely ma is erősen meghatározza a főáramú gondolkodást arról, hogy hogyan lehet versenyképessé tenni a magyar gazdaságot. Fontos a tőkevonzó képesség javítása, de annak számos eszköze van, amelyek közül az »olcsóvá tétel« csak egy és nem is éppen a legjobb, mivel egyrészt hatása rövid távú, másrészt a termelési szerkezetre nézve is káros (összeszerelő üzem). A leértékelés azonnal olcsóbbá tette a külföld számára a tőkejavak létrehozását és vásárlását (privatizáció), valamint (két legyet egy csapásra) a magyarországi termelést (reálbércsökkenés). Az eredmény látványos volt (tőkebeáramlás növekedése), ám mivel a vonzerőt nem a hazai infrastrukturális környezet, a közszolgáltatások vagy az oktatás (humán tőke) minőségi javulása, de nem is a fogadó intézményrendszer vállalkozásbarátabbá tétele, netán a korrupció felszámolása alapozta meg, így semmi csodálkozni való nincs a versenyelőny átmenetiségén. Növekedést nem lehet pusztán makrogazdasági egyensúlyra alapozni. A fenntartható, tartós növekedés záloga a környezeti feltételekben, az intézményi feltételekben, a humán tőkében, a technológiában és a tőkeakkumulációs képességben is rejlik. Egy sikeres stabilizáción nem lehet megspórolni olyasmiket, mint az oktatási rendszer fejlesztése, az egészségügyi rendszer átalakítása, a pénzügyi intézményrendszer megerősítése, vagy éppen a szabályozó állami szerepkör megerősítése. A magyar gazdaság versenyképességének romlása az utóbbi években nem független a fentiektől… itt az ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy a gyenge forint és az olcsó magyar munkaerő lesz a tőkebeáramlás motorja (közvetve az exportvezérelt gazdasági növekedés), fő hajtóereje!
2. A Bokros-csomag másik nagy hibája az volt, hogy a stabilizáció eredményessége azt a látszatot keltette, hogy elegendő az egyensúly szem előtt tartása. Tévedés! Az egyensúly akarása (azt ezt elősegítő politika folytatása) nem helyettesíti a gazdaságpolitikát általában. A gazdaságpolitika nem ragadhat le annál, hogy egyensúlyra kell törekedni! A Bokros csomagon és a privatizáció beindításán (felgyorsításán) kívül mi volt a Horn-kormány gazdaságpolitikája? Mi jellemezte iparpolitikáját? Mi volt ágazati politikája, lakáspolitikája, mezőgazdaság politikája? Milyen fejlesztéspolitikai célokat tűzött ki? Nyilván fontos, hogy a hajó ne süllyedjen el, de talán érdemes azon is gondolkodni, hogy merre kormányozzuk azt. Ez a negatív örökség köszön vissza, amikor ma egyes szocialisták (és a liberálisok) a szakértői kormányzást, illetve a jó kormányzást hangsúlyozzák, mint fő erényt, szemben a Fidesz-KNDP határozott útirány megjelölésével. Ha csak szakértünk, akkor az irányt a víz sodrása határozza meg. De ez azért elég gyengécske jövőkép, nem?