Kötélszakadás

„Már maga az is csoda, hogy az egyetem meg tudott maradni. A kormány felsőoktatási pólustervében – vagy mijében – évekkel ezelőtt olyan elgondolások is szerepeltek, hogy feldarabolják, s a különféle karokat odacsapják más egyetemekhez. A kormány politikai tombolásának legelején az is fölmerült, hogy megszűnne a nagy múltú intézmény. Ez a veszély elhárult, de aki az örök hatalom igézetében az elmúlt három évben foglalkozott a Corvinusszal, az vagy belerúgott, vagy könyékkel odább lökte. Csoda-e, ha az ország elitképzésének központjából anyagilag teljesen lezüllesztett egyetemnek nincs pénze jó kötélre? Szemben pedig a favorizált műszakiak...

Ez persze olyan gondolatkísérlet, amelynek hátterében megbúvik az is, hogy a kormány kötelet nem, selyemzsinórt annál inkább küldött az ország jövőjét jelentő felsőoktatásnak. Mi másra juthatnánk abból, hogy eddig úgy csökkentették durván a felsőoktatás finanszírozását, hogy közben zavaros tervek nyomán agyamentmód stadionokat kezdtek építeni. Miért is? Hogy jól ki lehessen lopni a gigaprojektekből az államnak azt a pénzét, amit normális időkben a normális országok – például Finnország, Litvánia meg az észtek –saját ifjúságuk versenyképességének megteremtésére fordítanak. A hazai felsőoktatásnak is megvannak a Felcsútjai. Az egyetemekkel való piti bánásmód lényege az undorító kötélhúzás: ha velünk vagy, hagyunk élni; ha morogsz vagy visszaszólsz, megfojtunk.”