Parlamenti doktorok

„Amikor hazánkban is kialakult a doktorok sorozatgyártására szakosodott ipar, akkor még gyerekcipőben jártak a csalások kimutatására alkalmas technológiák. Ma már azonban pár percig tartó eljárással bármilyen szövegről kideríthető, hogy mi benne az eredeti, s mi az, ami átvétel.  Ez az eljárás a parlamenti doktorok halála. Nem lenne meglepő, ha valamelyikük hamarosan előrukkolna egy törvénnyel, mely bűncselekménnyé nyilvánítaná tartalomelemző szoftverek alkalmazását tudományos művek eredetvizsgálata céljából.  Egy ilyen törvény hiányában rettegnek a doktorok, hiszen tudják, hogy nyakukon a kés. A bajt megelőzendő új törvények készülnek.  Elvileg elég lenne egyetlen Nemzeti Egyetem, mely kérvény alapján adományozhatna nemzeti doktorátust az arra méltónak tartott személyeknek. Amíg a Nemzeti Egyetem létre nem jön, a meglévő egyetemek archívumait kell eltüntetni.  Úgy fog rendelkezni a törvény, hogy az egyetemek és a főiskolák a disszertációkat semmisítsék meg nyomban megvédésüket követően.

A 21-ik század tudományszociológiai rejtélye, hogy mi vonzza ezeket az embereket a doktori címhez? Olvasni, írni nem tudnak. Beszédük makogás. A világ számukra félelmetes és riasztó.  Sehol nem érzik otthon magukat, kivéve a pincét, ahol a pálinkájukat főzik, s az ólat, ahol disznaikat hizlalják. Senkinek nem tartoznak semmiféle felelősséggel.  Mit jelenthet számukra az a két betű, melyet jó, ha leírni tudnak nevük előtt, de jelentését már nem ismerik, hiszen nem tudnak latinul. Szorgos gombnyomogatásaik eredményeként az ország szellemileg kiürül és leépül. Nem lesz senki, akinek imponálhatnának doktori címeikkel, mert mindenki külföldön lesz, aki írni, olvasni, számolni tud.”