Csak tudóst ne?

2012. április 04. 12:33

Ha eleve kizárják a tudomány embereit a lehetséges jelöltek közül, kisebb lesz az esély arra, hogy jó döntés születhessen.

2012. április 04. 12:33
Stumpf András
Heti Válasz

Tényleg érdekes, feltárandó téma, hogy mely főiskolán, egyetemen volt ilyen gyakorlat, hogy milyen arányban adtak címet a semmire.

De csak azért, mert voltak ilyen esetek, nem kellene úgy tenni, mintha Vizi E. Szilveszter doktorija, vagy Tulassay Tivadaré mit sem érne, mintha a magyar tudomány mocskos lenne, mintha csak érdemtelenek kaptak volna fokozatot a rendszerváltás előtt. Nem csak Mádl Ferenc, de ma már sajnos egy minden tiszteletet megérdemlő kutató és csodálatos ember, Kopp Mária emlékének adózva is el kellene felejteni ezt a tudományellenes vonalat. Nagyon sürgősen.

Persze értem én: a szükségképpen örök harcban álló politikus nem tud másképp gondolkodni, csak harcban. Világok harcában. Pénzvilág vs. politika világa, külvilág vs. belvilág, most meg a tudomány világába zárkózott emberek, azok támadtak, nyilván, önös érdekből. Azért, hogy »közülük« kerüljön ki a köztársasági elnök. Mert nem bírják ki, ha nem magukfajta van hatalmon. De abból aztán nem esznek!

Márpedig ha eleve kizárják a tudomány embereit a lehetséges jelöltek közül, ha még a mérlegelés szintjére sem jutnak el velük kapcsolatban, kisebb lesz az esély arra, hogy jó döntés születhessen, amelyre később a jelölő és az ország egyaránt büszke lehet.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyeriit
2012. április 07. 07:45
Kedves Honfitársaim! Sosem voltam még így meghatva. Tivadart látva remegő pillákkal értékekről beszélni. Rektorként alakítani kell azt a politikát és nem elzárkózni tőle. Viszont hova alakította és kikkel az elmúlt 9 évben? És miért akarja most egész egyetemét elhatárolni a politikától? Scmitt doktorijában az a legszebb, hogy ennél semmi sem bizonyítja jobban, hogy az egyetemek és főiskolák mennyire a politika kiszolgálói voltak az elmúlt évtizedekben. Palibát megkínálták egy doktori címmel azok a TF-vezetők, akik a NOB és MOB al és főelnökétől komoly pénzeket reméltek sportáguknak, tanszéküknek stb. A kor tudományos követelményei szerint írta Plagibá azt a dolgozatot? Persze, hogy nem. A kor politikai követelményei szerint javították azt a dolgozatot? Mindnyájan tudjuk, hogy igen. Szóval Tivadar miért spilázta túl az ügyet most ennyire? Mert a 100 milliárdos egyetemi költségvetése körül kezdenek gyűlni a viharfelhők. Mert 2002 és 2010 között ő is a kor politikai követelményeinek megfelelően javított mindent: nem csak disszertációkat, hanem számokat és gondolatokat.Az volt a legjobb, amikor békés visszatérésre szólította fel kollégáit - a munkapadhoz. Viszont a szemében végig ott volt a rettegés saját sodródásától: mi lesz a vége annak,hogy már nem végezhetjük saját belső egyetemi politizálgatásunkat tovább a bőven eresztett állami pénzből, hiszen áldoktorik és egyéb tudományos portékák híján nem tudunk majd cserébe semmit sem adni.- ez van a professzori rettegde mögött.
rettegett iván
2012. április 05. 08:42
Kedves András! Miért nem ír egy véleményt a Szigetszentmiklósi Iskola ügyében, ahová erőnek erejével pályáztatás nélkül neveztek ki egy fidesz havert? (Kövér) "Czita Zoltán, a gimnázium korábbi megbízott igazgatója elmondta, nem érti a döntést, ami a száz legjobb középiskola rangsorában huszadik helyezést elért gimnázium esetében nem látszik szakmailag megalapozottnak, csak a dolgozói közösség arcul csapásának tartja." Az értelmiség zömét biztos, hogy elveszíti a Fidesz.
blogen
2012. április 04. 15:54
Hogy mi a tudomány, azt már a politika mondja meg 2010 óta Magyarországon. A FIDESZ megkezdte a neki nem tetsző tudományok felszámolását nagyjából és túlzás nélkül sztálinista tempóban, elsőként a magyar genetikát végzik ki: http://www.figyelo.hu/hetilap/20120327/manipulalas_genekkel/
tarackos
2012. április 04. 14:14
Nem bolsi duma az Somvessző hanem terápiás, megsimogattalak vele. A cetliseknek, különösen a sárgacetliseknek, jót tesz a simogatás. Jobb kedvük lesz tőle, kevésbé idegesek lesznek így kevesebb gyógyszert kell nekik adagolni amivel az egész társadalom nyer. A cetlis kevésbé szenved a kemoterápia mellékhatásaitól a gyógyszerkasza pedig spórol, ami ilyen ínséges időben nagy szó és egyben kormányzati célkitűzés. Ezérd lásd be vén sarlós tk. gratulálnod kellene és megköszönnöd nekem a lebolsizást, hiszen társadalmi felelősségemről tettem tanúbizonyságot és szolgáltam jó példával a társadalom minden tagja számára...;)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!