MCC

2017. április 6. 21:45
Meggyőződésünk, hogy Magyarország jövőbeli versenyképességének egyik fő biztosítékát a nemzetközileg beágyazott, magas színvonalú oktatást és képzést, ezáltal magas szintű tudást és szakértelmet nyújtó intézmények jelentik.
Középiskolás Program
2016. augusztus 16. 13:58
A Mathias Corvinus Collegium augusztus 26-áig pótfelvételit hirdet Középiskolás Programjába. A felvett diákok négy- és nyolchetes e-learning kurzusokon, valamint hétvégi tréningeken mélyedhetnek el az őket érdeklő témakörökben.
MCC
2016. augusztus 4. 12:32
Tehetséges diákok jelentkezését várja az MCC egyetemi programjának juniorképzése. A programra sikeresen bekerülők egyetemi tanulmányaik idejére bentlakási lehetőséget kaphatnak a Gellért-hegyen található intézményben.
Bővülés
2016. május 12. 16:40
Szeptembertől Budapesten is is lehet jelentkezni a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjára, ami a felső tagozatos képzést egészíti ki. A képzés most bővül majd az e-learning lehetőségével. A védnökök közt szerepel Kádár Annamária és Bagdy Emőke neve is.
Königgrätz után
2016. március 9. 11:44
Mit kellett volna tennie Ferenc Józsefnek a königgrätzi csata után? E kérdés ejtette gondolkodóba az Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny márciusi döntőseit. A Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers által rendezett versenyt a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai, Almási Dániel, Baracz Kornél és Szilágyi Botond nyerték.
Corvin bál
2016. február 29. 11:56
Március 5-én immáron kilencedik alkalommal rendezik meg a Mathias Corvinus Collegium jótékonysági bálját, a Corvin bált. A jótékonysági koncerttel egybekötött rendezvényen befolyó összegből a Csodák Csodája Alapítványt támogatják az MCC-s diákok.
2016. február 24. 15:46
Továbbra is a közösségen, a csapatmunkán, az együttgondolkodáson és a játékos tanuláson lesz a hangsúly a Mathias Corvinus Collegium FIT programjában, amelyben ötödikes gyerekek ingyen vehetnek részt.
A hiányzó elem
2016. február 19. 11:11
A Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása című könyvét. A bemutatót követő beszélgetésen Csaba László felidézte Mátyás Antal professzor eszmetörténeti előadásainak szemléletformáló erejét, Lánczi András pedig arról beszélt, hogy a többi társadalomtudomány is hadilábon áll az elmélettörténettel.
Merre tovább?
2016. február 16. 15:39
Kerekasztal-beszélgetést és könyvbemutatót tart február 18-án a Mathias Corvinus Collegium a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol bemutatják John D. Mueller: „A közgazdaságtan megváltása” című kötetét. A közgazdaságtan jövőképessége címmel megtartott beszélgetésen részt vesz többek közt Csaba László, Csák János és Lánczi András is.
Harminc év után
2016. február 9. 12:07
A hétvégén rendezték meg az „Alakítsd te a történelmet!” szlogenű Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális döntőjét négy városban, ahonnan összesen 12 csapat jutott be a márciusi döntőbe. A csapatoknak Anglia, Skócia és Írország királyának kellett tanácsot adni, hogyan szerezze vissza a harmincéves háború ideje alatt megingott uralkodói hatalmát.
Stratégiai tanácsok
2016. január 7. 17:00
Történelmi személyiségeknek adhatnak tanácsot azok a középiskolás diákok, akik jelentkeznek Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre. A háromfordulós megmérettetésen egy-egy sorsfordító döntést kell körüljárnia a csapatoknak.