filozófia

2017. április 10. 17:46
Különösen büszke vagyok Vallásbölcselet – A vallás valósága című kétkötetes munkámra, mely tíz éves munka után 2004-ben, illetve 2005-ben jelent meg. Magyarul ez az eddig egyetlen, átfogó vallásfilozófiai mű, amely a témát teljességre törekvően, ám nem száraz, formális értelemben tekinti át.
2016. február 27. 09:43
Nekünk sem tetszett annak idején a holokausztoktatás ötlete, így nagy kíváncsisággal vártuk, mi lesz belőle a gyakorlatban, Péterfy kollégával ezért beültünk az első órák egyikére.
A hiányzó elem
2016. február 19. 11:11
A Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása című könyvét. A bemutatót követő beszélgetésen Csaba László felidézte Mátyás Antal professzor eszmetörténeti előadásainak szemléletformáló erejét, Lánczi András pedig arról beszélt, hogy a többi társadalomtudomány is hadilábon áll az elmélettörténettel.