Második alkalommal rendezték meg a MUNAPEST nemzetközi ENSZ modell konferenciát

2016. március 30. 12:41

Idén márciusban immár második alkalommal rendezték meg a MUNAPEST 2016 nemzetközi ENSZ Modell konferenciát. A Model United Nations mozgalom során a világ minden pontjáról érkező fiatalok szimulálják az ENSZ munkáját.

2016. március 30. 12:41
Partos Bence

Idén márciusban immár második alkalommal rendezték meg a MUNAPEST 2016 nemzetközi ENSZ Modell konferenciát az International Diplomatic Student Association szervezésében. 

A Model United Nations - azaz ENSZ-modellezés - egy közel 100 éves múltra visszatekintő mozgalom, mely során fiatalok szimulálják az ENSZ munkáját, szigorú szabályozási keretek között. Az első szimulációt még az 1920-as években került rendezték meg, melyben az ENSZ elődjeként számon tartott Nemzetek Szövetségének munkáját modellezték a kor diákjai.

Egy MUN során nem csak az ENSZ-ben alkalmazott döntéshozatali mechanizmust modellezik a résztvevők, hanem az egész intézményi felépítés is követi az ENSZ bizottságainak struktúráját. Minden résztvevő a képviselt országának érdekeit szem előtt tartva igyekszik döntéseket hozni és együttműködni a többi államot reprezentáló delegáltakkal. A beszédek, kérdések, lobbizás és kompromisszumok végső célja egy, a lehető legtöbb állam által támogatott megoldási javaslat elfogadása.

Négy kontinensről érkeztek

Az idei évben közel 220 lelkes fiatal, 4 kontinensről több mint 20 országból érkezett Budapestre, hogy 9 bizottságban egy-egy ország érdekeit képviselve, külügyminiszteri, diplomata, lobbista, újságíró szerepeket magukra öltve 5 napon keresztül vitázzanak. A konferencia fővédnöke 2016-ban Martin Nesirky, az ENSZ bécsi Információs Szolgálatának igazgatója volt, aki korábban Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár szóvivőjeként dolgozott.  

A szakmai programokon felül színes közösségi eseményekkel készültek a szervezők az eseményre ellátogatók számára: dunai hajózással egybekötött vacsora, elegáns fogadás a Külügyi és Külgazdasági Intézetben és ünnepélyes záró ceremónia a Fővárosi Közgyűlés Dísztermében. Alig pár nap telt el a rendezvény vége óta, de az International Diplomatic Student Association szervezőcsapata már azon munkálkodik, hogy a jövő évi programról is felejthetetlen élményekkel távozzanak a résztvevők.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!