I. Károlynak adtak tanácsot a csapatok az OKPV regionális döntőiben

2016. február 09. 12:07

A hétvégén rendezték meg az „Alakítsd te a történelmet!” szlogenű Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny regionális döntőjét négy városban, ahonnan összesen 12 csapat jutott be a márciusi döntőbe. A csapatoknak Anglia, Skócia és Írország királyának kellett tanácsot adni, hogyan szerezze vissza a harmincéves háború ideje alatt megingott uralkodói hatalmát.

2016. február 09. 12:07

Harminchárom csapat versengett a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata által harmadik alkalommal szervezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) szombati regionális döntőin. Az ország négy városában megrendezett fordulóban résztvevő csapatok (tizenhárom a budapesti, kilenc a veszprémi, hat a miskolci, öt pedig a pécsi helyszínen) közül a legjobb tizenkettő jutott tovább a márciusi budapesti döntőre.

A verseny során 11-13. évfolyamos középiskolás diákok háromfős csapatokban egy történelmi döntési helyzetet dolgoznak fel. Egy adott történelmi döntéshozó tanácsadóiként mérlegelik a lehetséges kimeneteket, majd konkrét javaslatokat fogalmaznak meg, amelyekben elemzik döntésük következményeit, annak előnyeit és kockázatait.

Tanácsadás a harmincéves háborúban

A csapatok 72 órával a döntő előtt kapták meg az esettanulmányt, amelynek megoldását a döntőn kellett prezentálniuk a helyi tanintézmények (egyetem, középiskola) elismert oktatóiból, üzleti tanácsadókból és a szervezők képviselőiből álló szakmai zsűri előtt. Idén a csapatok I. Károly, Anglia, Skócia és Írország királyának tanácsadói lehettek, akinek a harmincéves háború ideje alatt megingott uralkodói hatalma visszaszerzéséhez komoly belpolitikai kérdésekre kellett megoldásokat javasolni.

„Az idei célunk az volt, hogy minél több vidéki középiskolát vonjunk be a versenybe a regionális fordulók által. Ez sikerült, nagyon erősek voltak a csapatok valamennyi területi döntő helyszínén, ezért különös izgalommal várjuk a végső megmérettetést márciusban.” – nyilatkozta Arnóczki Nándor, az OKPV szervező csapatának vezetője.

Három csapat a Lovassy-ból

Mind a négy város összesített eredményeit tekintve, a legjobb 12 csapat jutott a döntőbe, amelyet március elején, Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium épületében rendeznek meg. 

Pécsi regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • MEG (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium): Borvendég Máté, Mészáros Emma, Körösztös Gergő
  • Triumvirátus (Bajai III. Béla Gimnázium): Takács Bálint, Garisa Nóra, Gieszinger Gábor


Miskolci regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • Tr(a)ianus (Krúdy Gyula Gimnázium, Nyíregyháza): Matyasovszki Kristóf, Kun Ábel, Király Anna
  • Szívószálak (Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium): Kreisz Zsuzsanna, Kovács Nóra, Szabó Zita


Veszprémi regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • Kapitelizmus (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Orbán Gábor, Kósa Bendegúz, Szijártó Ádám
  • Nincs királyi út! (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Hidegkuti Konstantin, Tóth Bálint János, Áldozó Bendegúz
  • Powerful (Lovassy László Gimnázium, Veszprém): Szabó Bence Domonkos, Mihálykó Péter, Jakab Viktor


Budapesti regionális döntőről továbbjutott csapatok:

  • meN probléma (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium): Szilágyi Botond, Almási Dániel, Baracz Kornél
  • Karamuritukutaka (Eötvös József Gimnázium, Budapest): Végh Bálint, Hóka Iván, Bencsik Eszter
  • Matthias Rex (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest): Blankó Miklós, Hoffmann Márk, Ferenczi László
  • Red Ruin Consulting (Berzsenyi Dániel Gimnázium és Veres Péter Gimnázium, Budapest): Szilágyi Dániel (Berzsenyi), Jancsó Zsombor (Veres P.), Kubik Eszter (Veres P.)
  • Gémkapcsok (Szent István Gimnázium, Budapest): Dóbé Orsolya, Tabányi Viktor, Farkas Johanna

 

Az OKPV célja, hogy a fiatalokkal már középiskolás korban megismertessék az üzleti életben használt problémamegoldó eszközöket, másrészt, hogy megmutassák, a történelem a lexikális ismereteken túl történelmi döntéshozók tudatos döntéseiről is szól. Innen ered a verseny mottója is: „Alakítsd te a történelmet!”.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kgyula
2016. február 10. 17:17
Remélem, azok nyerték, akik az emigrációt javasolták I. Károlynak... :) Bár ez a feladatot kitaláló tökfejnek nyilván nem tetszett volna.
drkovax
2016. február 09. 19:26
Radikális megoldást alkalmaztak a fejfájásának megoldására, valóban ...
drkovax
2016. február 09. 19:25
Azért elég merész (és kifejezetten tudománytalan) a "mi lett volna ha" pontozása ... Tudom, hogy az MCC modern konzervatívként szeretné magát eladni, de ez akkor is ugyanaz a közgazdasági irányzat, amihez Bokros Lajos is tartozik ...
Akitlosz
2016. február 09. 19:25
"Anglia, Skócia és Írország királyának" A kis álláshalmozó. 3 országnak 3 király járna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!