Palkovics: Minden változás a hallgatókért van

2016. január 21. 11:58

Az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van – fogalmazott az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján elmondott beszédében a felsőoktatási államtitkár. Palkovics László kitért arra is: eddig a stratégiai változások történtek meg a magyar felsőoktatásban, most pedig a tartalmi változások következnek majd. Többek között át fogják alakítani a hallgatói juttatási rendszert is, erről hamarosan az egyeztetések is megkezdődnek.

2016. január 21. 11:58

Hamarosan megkezdődnek az egyeztetések a hallgatói juttatási rendszer átalakításáról – mondta Palkovics László felsőoktatási államtitkár az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján csütörtökön Budapesten. A felsőoktatási államtitkár kiemelte: idén a hallgatóknak a felvételi eljárásban nem kell változásra számítaniuk, a minimum ponthatár továbbra is 280 pont lesz. Ennek oka, hogy úgy értékelték, az emelés elérte célját – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a hallgatók idén a jelentkezéskor három helyre ingyenesen adhatnak be kérelmet. Palkovics László kifejezetten pozitívan értékelte a hallgatókkal, illetve a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával kialakított viszonyt. 

Az államtitkár köszöntőjében rámutatott: az elmúlt mintegy két évben nagyon sok minden történt a felsőoktatásban. Minden változás a hallgatókért van – fogalmazott. Egy ilyen nagy rendszernél ugyanakkor nem lehet csupán két-három évben gondolkodni, hosszabb távra kell tervezni, ez az egész társadalom érdeke – mondta. Szólt arról, hogy három részletben, 27 százalékkal nőnek az oktatói jövedelmek, majd felidézte a kancellári rendszer bevezetését, a szakstruktúra átalakítását, a konzisztóriumok létrehozását. Kiemelte: ezek a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó lépések azt szolgálták, hogy a felsőoktatás finanszírozható legyen. Most a tartalmi változások következnek – közölte, hangsúlyozva, hogy a Magyar Rektori Konferenciával egyetértésben alakítják át a képzési és kimeneti rendszert. A felsőoktatási államtitkár célként jelölte meg, hogy lényegesen jobb diplomát kapjanak a jövőben a hallgatók. 

Több külföldi hallgatót szeretnének

A kiállítás megnyitóján kanadai és magyar felsőoktatási megállapodást írtak alá.  Palkovics László elmondta: a felsőoktatásban jelenleg a hallgatók 8 százaléka külföldi. Az a cél, hogy vonzóvá tegyék a magyar felsőoktatást és egyidejűleg a magyar hallgatók is minél nagyobb létszámban vegyenek részt külföldi részképzéseken – közölte, és utalt a különböző támogatási formákra, köztük az Erasmus- és a Campus Mundi programra, utóbbira kilencmilliárdos ösztöndíjkeret áll rendelkezésre. 

A rendezvényen szándéknyilatkozatot írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) képviselője. Az egyezmény célja az ipari igényeknek megfelelő autonóm járművek fejlesztése és a kutatók képzése.  

Szombatig várja az érdeklődőket az Educatio

A szombatig tartó Educatio kiállításra az idén több mint negyven magyar és csaknem negyven külföldi felsőoktatási intézmény készült standdal, de szakképző intézmények és nyelviskolák is jelen vannak a rendezvényen, a fővárosi SYMA rendezvényközpontban. Az érdeklődők az egyetemek, főiskolák standjainál megismerkedhetnek a többi között a felvételi követelményekkel, a választható tárgyakkal, a kollégiumi lehetőségekkel, az ösztöndíjakkal, a hallgatói élettel vagy akár az elhelyezkedési esélyekkel is. 

A rendezvényen képviselteti magát a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány (KMA) is. Az E17-es standon a látogatók betekintést nyerhetnek a közszolgálati média alkotó folyamataiba, megismerkedhetnek a KMA képzéseivel, valamint jelentkezhetnek a közszolgálati médiaszerkesztő szakirányú továbbképzésre.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. február 12. 17:36
ne csúsztass. A legtöbb oktató nem lát "maszek munkát". A kutatói ösztöndíjak meg, háát. Mint emlékezhetünk, a komcsi fideszes "nem megszorítások" igencsak visszavágták a kutatásra allokálható összegeket.
Potymog
2016. január 21. 15:39
Nyugodtan morzsoljon el egy könnycseppet. Például a tanársegédeknél a bér bruttó 174 900 forintról 201 ezerre nő. Ezen a béren valóban sírni kell, ha így becsülik meg az átlagon felüli intelligenciát kis hazánkban. Azon is sírni kell, ha nem ér rá tanítani az oktató, mert maszek munkák után kell rohangálnia. A maszek munka pedig elég ritka esetben tud kutatói ösztöndíj lenni, mert nem sok olyat osztogatnak. Hab a tortán, ha valaki tudományos eredményt akar közölni egy szaklapban, akkor azért rendszerint nem ő kap pénzt, hanem neki kell fizetnie.
Potymog
2016. január 21. 15:38
"három részletben, 27 százalékkal nőnek az oktatói jövedelmek" Miután évekig nem volt náluk béremelés, és töredékét keresik a hazai oktatók, mint a külföldiek, így sajnos ez a 27 %-os, évekre elosztott emelés semmit sem ér. Legfeljebb a dékáni meg a tanári fizetésből lehet megélni, a többségnek meg olyan nevetséges a bére, hogy a diákok nagy része is körbe röhögheti az oktatóját. És tőlük várják el, hogy még külföldi diákokat is tanítsanak. Tényleg röhej
Tintamin
2016. január 21. 14:40
Cinizmus ON!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!