Jól halad Paks II. építése, biztosított az orosz nukleáris fűtőanyag

2023. szeptember 23. 14:20

Pénteken a világ két távoli pontján is téma volt Paks II. New Yorkban az ENSZ-közgyűlés keretében megrendezett magyar–orosz külügyminiszteri találkozón is szóba került az épülő erőművi blokkok ügye, másrészt a helyszínen, Pakson tekintette meg Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója a kivitelezési munkálatokat.

2023. szeptember 23. 14:20
LIHACSOV, Alekszej; MAGYAR Levente
Pósa Tibor

A Makronóm Intézet elemzőjének írása.

Az ENSZ-közgyűlés keretében, New Yorkban találkozott pénteken Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A magyar diplomácia vezetője a megbeszélés után arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy orosz hivatali partnere afelől biztosította, hazája teljesíteni fogja a szerződéses energiaszállítási kötelezettségeit. Ez pedig azt jelenti, hogy semmi változás nem lesz az orosz kőolaj-, földgáz- és nukleáris fűtőanyag  szállításában.  

A leszerződött mennyiség továbbra is érkezik  

Nyugodtak lehetünk Magyarország energiaellátása felől. Mind a kőolaj-, mind a földgázszállítások tekintetében a leszerződött mennyiségeket a leszerződött időpontban folyamatosan szállítani fogják, és ugyanígy tesznek a nukleáris fűtőanyaggal is”

 – jelentette ki Szijjártó Péter. 

Tehát Magyarország energiaellátása továbbra is biztonságban van, és ennek garantálását ígérte Szergej Lavrov”

 – összegzett a miniszter. Kitért a paksi bővítés helyzetére is. Erről megállapította: a munkálatok előrehaladása továbbra is azt a reményt hordozza, hogy 2030-ra működőképes állapotban lesznek az új blokkok.  

Három fő paksi feladatot jelölt meg a Roszatom vezére 

A helyszínen, Pakson tájékozódott a felgyorsult paksi atomerőmű-beruházásról Alekszej Lihacsov, a fővállalkozó orosz Roszatom vezérigazgatója. Számos részletet közölt az újságírókkal a projekt folytatásáról. 

Minden akadály elhárult a Paks II. beruházás megvalósítása elől az elmúlt évek előkészítése, engedélyeztetése révén, és minden feltétel adott ahhoz, hogy az építkezés megfelelő ütemben haladjon hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója pénteken a Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón, miután Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával megnézték az építkezést tudósított az eseményről a vg.hu. 

Három fő feladat áll előttünk a Paks II. beruházás kapcsán – mondta Alekszej Lihacsov. Ezek a következők: az orosz társaság a legjobb technológiát kívánja telepíteni az erőműépítés során, ez a technológia ugyanis először jelenik meg uniós országban, de hét további atomerőmű építésekor is alkalmazta, alkalmazza a Roszatom. Másodikként a magyar beszállítás arányára vonatkozó minden kötelezettségét teljesíteni fogja a társaság, végül harmadikként azt emelte ki, hogy  

a kivitelezés során a biztonság alapkérdés.  

Lihacsov nem először járt a beruházás helyszínén. A mostani látogatásának az adja a jelentőségét, hogy a projekt egy hónapja megkapta a létesítési engedélyt, ennek köszönhetően a munka a második, már a megvalósítást jelentő szakaszába lépett. Így az év végéig a területen dolgozók számát megháromszorozzák, a jövő év végéig pedig újabb duplázás jön, ami akkorra mintegy kétezer főt jelent. A vezérigazgató reméli, hogy az ilyen beruházások alkalmával mérföldkőnek számító lépés, az első betonöntés még a jövő év vége előtt megtörténhet.

Nincs alternatívája az orosz fűtőanyagnak        

Nyugodtan alhatunk, jó kezekben van a beruházás, bár az elmúlt időszakban sokan megkérdőjelezték, hogy megvalósul-e. De megépül, ez már nem visszafordítható – ezt Magyar Levente államtitkár közölte a sajtótájékoztatón. Úgy vélte, hogyha az elmúlt másfél év politikai eseményei nem tudták eltéríteni a beruházást, akkor már semmi nem fogja. 

Magyar Levente a RIA Novosztyi kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy Magyarország az orosz helyett esetleg francia fűtőelemre váltana a Framatome-mal a napokban aláírt szándéknyilatkozat alapján, leszögezte: az elsődleges szempont az atomerőmű biztonságos és folyamatos üzemanyag-ellátása. Jelenleg nem látjuk az orosz üzemanyagnak semmilyen alternatíváját. 

Látványos Paks II. résfalának építése. A kivitelező a németországi Bauer cég magyarországi leányvállalata, amelynek november végére kell kialakítania a két blokkot körülvevő, két és fél kilométer hosszú résfalat. A munka 35 százalékával végeztek. 

A pénzügyi szerződést is módosították 

Egy hónapja, augusztus közepén, Budapesten Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója és Alexander Merten projektigazgató, az Atomsztrojexport alelnöke – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Sztanyiszlavov Jevgenyij orosz nagykövet jelenlétében – írta alá a Paks II. projekt kivitelezési szerződésének módosítását. Ezzel lezárult a tervezet előkészítési szakasza. 

A tárcavezető rámutatott: a beruházásról a pénzügyi és a kivitelezési szerződés rendelkezik, a megváltozott körülmények miatt pedig mindkettő módosításra szorult. A módosított pénzügyi szerződés augusztus 16-án hatályba lépett, és ez lehetővé tette a kivitelezési szerződés módosításának aláírását is.

 „Ezzel a paksi projekt első szakasza, az előkészítési szakasz lezárult, és a beruházás átléphet a második, a valós fizikai építkezés szakaszába” 

– fogalmazott a miniszter.  

Azóta Pakson napi 24 órában zajlanak a résfalazási munkálatok, emellett ebben a hónapban megkezdődött a hatos blokk alatti talajkitermelés is. Nagy erőkkel folyik a további tervezés. Folyamatos a hosszú gyártási idejű berendezések előállítása, és a napokban a talajszilárdítás is megindulhat. 

 Az atomerőmű építését nem sújtja semmilyen szankció 

„Mindez a mai szerződés aláírásával, a második fázisba történő átlépéssel, a gyorsítással lehetővé teszi, hogy az eredeti célkitűzésünknek megfelelően a jövő év végéig az úgynevezett első beton momentuma eljöjjön, s a beruházás újabb nagyon fontos mérföldkövet éljen meg a következő esztendőben” – húzta alá Szijjártó Péter, majd ezt követően arról is beszámolt, hogy folynak a pénzügyi teljesítések. Az ehhez szükséges szerződésmódosításokat végrehajtották. 

Leszögezte, hogy nagy nemzetközi beruházásról van szó, amelyet nem sújt semmilyen szankció, a Roszatom és a magyar megrendelő is együttműködik több nyugati vállalattal. 

A Paks II. beruházás hosszú távú garancia arra, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban legyen, hogy legyen elég és legyen megfizethető energia Magyarországon” 

– hangsúlyozta akkor az MTI hírében Szijjártó Péter. 

A vállalatcsere az irányítástechnológiák biztosítását szolgálja 

Ugyancsak fontos esemény, amely Paks II. építését érinti, hogy az új paksi reaktorok irányítástechnológiájának biztosításában a francia Framatome vállalat veszi át a német Siemens Energy szerepét. Erre azt követően került sor, hogy a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében – jelentette be Szijjártó Péter még tavasszal Párizsban.  

Ezt megelőzően olyan értesülések láttak napvilágot, hogy a magyar kormány a Framatome szerepének növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását. A beszerzésben ugyanis a két ország cégei közösen voltak érintettek, de a németekkel ellehetetlenült a kapcsolat.  

A kormány 2019-től kezdve nyugati beszállítót keresett az új paksi blokkok irányítástechnikai rendszerére. Meg is állapodott a közben a Siemens-csoportból kivált német Siemens Energy cég és a francia Framatome alkotta konzorciummal, ám a német kormány Ukrajna lerohanása miatt nem adott engedélyt a Siemens cégnek az orosz részvétellel zajló projektben szereplésre. Ez egyértelmű politikai beavatkozás az üzleti ügyekbe, ami miatt a magyar kormány elfordult a németektől. 

A megállapodás Paks II.-ről 

Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő által még 2014 elején kötött megállapodást a Paks II. beruházásról. Ez alapján 2 darab AES-2006 típusú orosz gyártmányú reaktor kerül beépítésre, egyenként 1200 MW teljesítménnyel, amelyek a jelenleg üzemelő 4 darab paksi blokk teljesítményének az 1,2-szeresét teszik ki. A blokkok megépítésével tender nélkül a Roszatomot bízták meg. A beruházás becsült költsége 12 milliárd euró (vagyis 2014. február közepi valutaárfolyamon megközelítőleg 3700-3800 milliárd forint, az elengedhetetlen csatlakozó beruházások – és a hulladékkezelésnek az építéssel összemérhető költségei – nélkül). 

A beruházás finanszírozását tekintve a projekt 80 százalékára, 10 milliárd euróra, Oroszország biztosít 30 éves futamidejű államközi hitelt. A projekt 20 százaléka, vagyis 2 milliárd euró magyar önerőből történik. Az új blokkok magyar állami tulajdonban lesznek. A szerződés leszögezi, hogy a kormány maximum 40 százalékos magyar beszállítói aránnyal számol az új atomerőművi bővítés kapcsán. 

Kapcsolódó: 

 

 

Címlapfotó: MTI/Illyés Tibor / Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója az épülő Paks II. atomerőmű területén tartott sajtótájékoztatón 2023. szeptember 22-én.
 

 

 

 

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.


 

FACEBOOK

 

 

 

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich99
2024. május 31. 12:59
Az "agymosott német nácikból avanzsált német zöldkommunisták" szerint az Oroszország elleni HÁBORÚ a legfontosabb...
Mich99
2024. május 31. 12:48
"A vezérigazgató REMÉLI, hogy az ilyen beruházások alkalmával mérföldkőnek számító lépés, az ELSŐ BETONÖNTÉS még a JÖVŐ ÉV VÉGE előtt megtörténHET." HÁT... elég SOKÁRA és FELTÉTELES MÓDBAN... Valakik IDŐHÚZÁSRA játszanak?!
petronius50
2024. május 31. 11:37
Nem periférikus gyarmat vagyunk. Az ország energiaellátása, módja, az egyes muxok kialakítása kizárólag a magyar állam kompetenciája. Ennyi.
BAJA
2023. november 06. 12:33
Áldassék a banya, ez egyszer igazat szólt. Húzza már le valaki a wc-ben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!