Ez lesz a tétje a Putyin-Hszi csúcstalálkozónak

2024. május 14. 20:28

Szó lesz a háborúról, a multipoláris világrendről és a kétoldalú kapcsolatokról is.

2024. május 14. 20:28
null

Nyitókép: Sergei GUNEYEV / POOL / AFP

Hszi Csin-ping kínai elnök meghívására Vlagyimir Putyin orosz elnök május 16-17. között hivatalos látogatást tesz Kínában – jelentette be kedden a kínai külügyminisztérium. A két ország elemzői szerint a látogatásnak stratégiai jelentősége lesz nemcsak a két nagyhatalom, hanem a világ számára is a globális konfliktusok kiéleződése és mélyreható változások közepette.

Putyinnak ez lesz az első külföldi útja azután, hogy beiktatták az orosz elnöki tisztségbe.

A találkozónak az is különös jelentőséget ad, hogy idén ünneplik a diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulóját Kína és Oroszország között. 

A látogatás során Hszi és Putyin véleményt cserélnek a kétoldalú kapcsolatokról, a különböző területeken való együttműködésről, valamint nemzetközi és regionális kérdésekről – mondta Vang Ven-pin, a külügyminisztérium szóvivője a szokásos sajtótájékoztatóján.

Kínai szakértők szerint Putyin döntése, hogy Kínát választotta újraválasztása utáni első állami látogatásának célpontjául, nem meglepetés, és ez azt mutatja, hogy Moszkva nagy jelentőséget tulajdonít a Kínával való stratégiai partnerség továbbfejlesztésének, és hogy a Nyugat nyomása alatt 

Oroszország elhatározása, hogy kelet felé fordul, egyre szilárdabbá válik.  

Az orosz vezető megbeszélést folytat Li Csiang kínai miniszterelnökkel, az ország második legmagasabb rangú tisztviselőjével is. 

Putyin és Hszi emellett részt vesznek a Moszkva és Peking közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából rendezett gálán, valamint az orosz-kínai kulturális évad megnyitóján.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bogár László

Magyar Hírlap

Idézőjel

A kínai elnök mostani látogatása során kifejtette, hogy Kínának két évszázados lemaradást kell behoznia, mert a 19. század és részben még a 20. század is a megaláztatások évszázada volt.

Kétoldalú kapcsolatok

Zhang Hanhui, Kína oroszországi nagykövete a Global Timesnak adott exkluzív interjújában nemrégiben elmondta, hogy „a két államfő stratégiai irányítása alatt a Kína és Oroszország közötti új korszakot célzó átfogó stratégiai partnerség jelenleg a legjobb történelmi időszakát éli”.

Elemzők szerint a két ország várhatóan számos területen, többek között az energetika, a repülőgépipar, a vegyipar, az oktatás, a közlekedés, az infrastruktúrafejlesztés, a mezőgazdaság és a média területén fogja előmozdítani az együttműködést, mivel a két ország nagymértékben függ egymástól és kiegészíti egymást.

Multipoláris világ

Kína és Oroszország egyaránt nagyhatalom és az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, és egyetértésben támogatják a többpólusú világrend kilakítását. Ezért számos nemzetközi kérdésben a két ország megerősíti koordinációját – mondták a szakértők. 

A 2024-es BRICS-csúcstalálkozót október 22. és 24. között tartják Oroszországban, amely az első csúcstalálkozó lesz a blokk bővítése óta. Idén pedig Kína tölti be a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) soros elnöki tisztét. Elemzők szerint Kína és Oroszország azon fog dolgozni, hogy elérjék,

a globális Dél fontosabb szerepet játsszon a globális kormányzásban.

Ezt is ajánljuk a témában

Putyin és Hszi a „legsürgetőbb nemzetközi és regionális kérdéseket” is megvitatják – közölte hozzá a Kreml. Így minden bizonnyal az ukrajnai háború is szóba fog kerülni a két vezető között. Ennek azért van különösen nagy fontossága mivel a Kína által létrehozott béketervet Oroszország elfogadja tárgyalási alapnak, így Putyin kínai látogatása után, akár a béke is közelebb kerülhet egy lépéssel.

Kapcsolódó vélemény

Kaszab Zoltán

Vasarnap.hu

Idézőjel

Egyre valószínűbb, hogy az oroszok lassan, de biztosan a maguk javára billentik a mérleget.

***

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­É­r­­­t­­é­­­k­­e­l­­d­­ ­a­ ­s­­­z­­­e­­x­­­i­­­ ­­­p­u­­­n­­c­­­i­­m­a­­­t­­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­­­𝐗­­­𝟏­𝟖­­.­­­𝐅­­­𝐔­­𝐍
connorj
2024. május 15. 00:31
EURÁZSIA AZ EURÁZSIAIAKÉ! https://vm.tiktok.com/ZGeCQLSNH/
sentimental
2024. május 14. 21:34
Hszi, Putykónak: https://youtu.be/foJOsSnB6oA?si=IHdfJF44kEQw08yG&t=6074
Nasi12
2024. május 14. 21:25
Közös partraszállási gyakorlat szimuláció. Odessza-Taipej paktum. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!