Egészen másképp látja az ENSZ és Ukrajna a harkivi helyzetet

2024. május 14. 21:59

Előbbi szerint szörnyű, utóbbi szerint stabilizálódik.

2024. május 14. 21:59

Nyitókép: WOJCIECH GRZEDZINSKI / ANADOLU / Anadolu via AFP

Az ukrán katonai hírszerző ügynökség vezetője szerint a helyzet a Harkivi területen a stabilizáció felé halad, de Oroszország a következő napokban további tartalékosokat küldhet – írta a Sky News. Kirilo Budanov, a GUR vezetője szerint Harkiv után Szumi térségében indíthatnak további offenzívát az oroszok. Úgy véli, hogy három-négy nap múlva másik irányba fognak támadni. 

Korábban a TASZSZ orosz hírügynökség arról számolt be, hogy az ukrajnai Harkiv régióban található Vovcsanszk városának nyugati és északi részei orosz ellenőrzés alá kerültek.

Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy a városban a helyzetet ellenőrzés alatt tartják, de egy közeli faluban lévő új állásokba kellett visszavonulniuk.

Miközben az ukránok szerint éppen stabilizálják a helyzetet a térségben, addig az ENSZ „mély aggodalmának” adott hangot a Harkiv környékén történő eseményekkel kapcsolatban. Az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala közleményében úgy fogalmazott, hogy „mély aggodalommal figyeli az ukrajnai civilek helyzetét, különösen a Harkiv régióban”, mivel az orosz erők fokozzák a támadásokat.

„Ez az offenzíva újabb ukrán területeket foglalt el, további kitelepítéseket váltott ki, és potenciálisan veszélyezteti Harkiv városát” – állt a közleményben.

Az ENSZ adatai szerint az orosz erők legutóbbi, május 10-i behatolása óta legalább 6000 ember menekült el vagy evakuálták őket a határ menti területekről.

A Harkivi régióban a helyzet szörnyű, mivel a harcok fokozódnak”

– közölte az ENSZ irodája. Úgy folytatta a közlemény, hogy a Harkivban lévő kollégák arról számolnak be, hogy szinte folyamatosan szólnak a légvédelmi szirénák, és robbanásokat hallanak a határvidéken és magában a városba is. „A jelentések szerint Vovcsanszkban, ahol jelentős pusztítás történt, továbbra is súlyos harcok folynak” – tették hozzá a közleményben.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:46
🍓 ️ ­­­É­r­­­t­­é­­­k­­e­l­­d­ ­­a­­ ­­­s­­z­­e­­x­­­i­ ­p­u­­n­c­­­i­m­a­­t­­­ 👉 𝐖­𝐖­­­𝐖­.­𝐗­­𝟏­𝟖­­.­𝐅­𝐔­­­𝐍
Natila
2024. május 15. 20:42
A nyugatnak szüksége van Ukrajnára, de nincs szüksége az ukránokra, ezért ledaráltatja őket az oroszokkal. Remélem észbe kapnak, vagy nem.
masikhozzaszolo
2024. május 15. 18:40
Volt itt egy cikk, képpel, hogy az ukránok megadták magukat, és köszönik szépen. (Mit is?) De már sehol sincsenek. Lehet, nem is adták meg magukat? Akkor győzött Ukrajna? Már megint...
Jajdejónekünk
2024. május 15. 12:39
"Az ukrán katonai hírszerző ügynökség vezetője szerint a helyzet a Harkivi területen a stabilizáció felé halad"= stabilan orosz ostrom alatt állnak lassacskán.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!