Az osztrák diplomatáknak a nemzetközi férfinap is szabadnap lesz

2019. március 08. 21:30

Nőnap alkalmával kedveskedett kollégáinak az osztrák külügyminiszter.

2019. március 08. 21:30

Ausztria külügyminiszternője, Karin Kneissl  a nemzetközi nőnapon szabadnappá nyilvánította az osztrák diplomaták számára a nemzetközi férfinapot, november 19-ét – jelentette a Die Presse című napilap. Az osztrák diplomatanők számára 2018-ban nyilvánították szabadnappá a nemzetközi nőnapot, és az ebből az intézkedésből fakadó jogi komplikációkat kívánja kiküszöbölni Kneissl jelenlegi intézkedésével.

A nemzetközi férfinap nem jelent a diplomaták számára pótlólagos szabadnapot, hanem a rendelkezésre álló szabadságnapok közé számít. Mivel a munkából való távolmaradás nem kötelező, ezért november 19-ig várni kell arra, hogy kiderüljön, hány osztrák diplomata él a lehetőséggel – írta a lap.

A pénteki nemzetközi nőnap kapcsán ugyanakkor a Die Presse megjegyezte, hogy Kneissl volt az egyetlen nő, aki ezen a napon bent volt a bécsi külügyminisztériumban. 1999-ben Trinidad és Tobago javaslatára, az ENSZ támogatásával nyilvánították november 19-ét nemzetközi férfinappá.

A kezdeményezéshez számos ország csatlakozott, Magyarországon kilenc éve ünnepelték először. A cél a nők és férfiak közötti egyenlőség elősegítése, a férfi példaképek kiemelése, a nemek közötti kommunikáció összehangolása, azoknak a problémáknak a kezelése, amelyekkel a férfiak nap mint nap szembenéznek.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rasdi
2019. március 09. 12:57
Őszintén szólva most először olvasom, hogy "férfiak napja". A nemi sztereotípiák alapján ez azt jelenti, hogy azon a napon szabadon lehet berúgni?
balbako_
2019. március 09. 08:51
És akkor vehetnek maguknak virágot a férfiak? És akik transzneműek azok melyik napot használhatják? Csupa súlyos kérdés.
atila68
2019. március 09. 08:38
#populizmus
gallfec
2019. március 08. 23:43
Innen már csak egy lépés a mesés India....kutyák napja, majmok napja... fszomtuggggyaminapja.... Ausztria még Európa, tessék mondani...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!