Dohánymaffiára hivatkozva távozik Kárpátalja kormányzója

2016. május 06. 15:54

A Kárpátalján beindult „negatív folyamatok zöld utat adnak” a csempészeknek Hennagyij Moszkal, a régió kormányzója szerint, aki emiatt távozik pozíciójából. A kormányzó arról beszélt: „Kijev nem hagy fel azzal, hogy Kárpátalját politikai üzletek és kísérletek gyakorlótereként használja”.

2016. május 06. 15:54

Távozni akar posztjáról Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója, aki pénteki bejelentését azzal indokolta, hogy szerinte kudarcot vallott a megyében a cigarettacsempészet elleni harcban, mivel a közelmúltban a térségben beindult „negatív folyamatok zöld utat adnak” a csempészeknek.

Honlapja szerint Hennagyij Moszkal hivatalos megkeresésben fordult Volodimir Hrjoszman ukrán miniszterelnökhöz, és arra kérte a kormányfőt, hogy éljen alkotmányos jogával, és kezdeményezze menesztését Petro Prosenko elnöknél. Ukrajnában a megyei állami hivatalok vezetőinek, azaz a kormányzóknak a kinevezése az államfő hatáskörébe tartozik. 

Üzenetében Moszkal arra figyelmeztetett, hogy Kárpátalján megismétlődhetnek a tavaly júliusi munkácsi véres események. 2015 nyarán Munkácson három halálos áldozatot és tizenegy sérültet követelő fegyveres összetűzés robbant ki a Jobboldali Szektor (PSZ) nacionalista szervezet emberei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között. Megfigyelők szerint a csempészpiac felosztása körüli vita okozta az összetűzést. Az incidens után a kijevi központi vezetés leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit.

Moszkal leszögezte, hogy nem kíván passzív, külső szemlélője lenni a munkácsihoz hasonló incidenseknek. „Lehetetlen legyőzni a csempészetet egy adott régióban úgy, hogy közben a központi irányítás nemhogy segítene ebben, hanem épp ellenkezőleg, a feketekereskedelem új sémáit igyekszik létrehozni” – fogalmazott a kormányzó.

Kijev kontra Kárpátalja

Megfigyelők szerint a Kijevnek címzett bírálatok és az, hogy a kormányzó leváltását nem közvetlenül az államfőtől kérte, hanem a miniszterelnökhöz fordult, a múlt hónapban hivatalba lépett új kormányzattal való szembekerülésének jeleként értelmezhető.

Volodimnir Hrjoszman miniszterelnök a Facebookon válaszolt a kárpátaljai kormányzónak, mondván, hogy Moszkal is az interneten keresztül kereste meg őt. A kormányfő leszögezte, hogy senkitől nem tűri el, hogy ultimátumokban beszéljen vele, ezért nem kezdeményezi a tisztségviselő menesztését az államfőnél. Hangsúlyozta, hogy mindenféle csempészettel szemben fel kell lépni, legyen szó „cigarettáról, szeszes italról, dióról vagy bármi másról”. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy az ukrán biztonsági szolgálattól (SZBU) és a korrupciós irodától kérni fogja a kormányzó vádjainak kivizsgálását.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy februárban Moszkal hevesen ellenezte a megyei vámhatóság helyettes parancsnokának kinevezését, aki vádjai szerint Viktor Janukovics hivatalából eltávolított volt államfő idején a dél-ukrajnai Odessza megyében épített ki korrupciós hálózatot.

Szabadság

A kormányzó később honlapján azt is bejelentette, hogy május 7-től szabadságra megy, és mindaddig nem tér vissza hivatalába, amíg nem menesztik Volodimir Kolesznyikovot a megyei vámszolgálat éléről, és amíg „Kijev nem hagy fel azzal, hogy Kárpátalját politikai üzletek és kísérletek gyakorlótereként használja”. A vámparancsnok Moszkal vádjai szerint szintén több korrupciós ügyben érintett.

Moszkalt a munkácsi lövöldözés utáni napokban nevezte ki Kárpátalja megye kormányzójának Porosenko elnök. A kormányzó a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megye adminisztrációja éléről került újból Kárpátalja kormányzói posztjára, amelyet már másodjára foglalhatott el, ugyanis 2001-2002-ben is ő volt a megyei állami hivatalának vezetője.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matschka
2016. május 07. 10:28
Vajon "sántalázárék" olvassák?
Tintamin
2016. május 06. 17:21
Ez van, ha korrupciora epul az orszag, es pligarchak iranyitjak. Pontosan erre tartunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!