Ponta ismét plágiumügybe keveredett

2013. október 02. 09:35

Victor Ponta, Románia miniszterelnöke a doktori disszertációjának plágiumügyét követően ismét gyanúba keveredett: a Népi Mozgalom Párt (PMP) alelnöke, Adrian Papahagi szerint egy tanulmányában teljes passzusokat emelt át francia szerzőktől.

2013. október 02. 09:35

Románia miniszterelnöke, Victor Ponta ismét plágiumgyanúba keveredett. Mint ismeretes, korábban doktori disszertációja kapcsán merült fel, hogy Ponta plagizált volna, ennek kapcsán több tudományos szaktestület is megállapította, hogy a kormányfő szellemi tulajdont lopott. Doktori címe azonban megmaradt, mert a oktatási minisztériumnak alárendelt ellenőrző bizottság nem látta bizonyítottnak a plágiumvádat.

Victor Ponta ezúttal egy tanulmánykötet társszerzőjeként keveredett plágiumügybe. Adrian Papahagi, a PMP alelnöke szerint a „Felelősség a nemzetközi humanitárius jogban” című kötet Ponta által jegyzett részében hosszas passzusokat emelt át két francia tudós, William Bourdon és Emmanuelle Duverger „La Cour Pénale Internationale. Le Statut de Rome” című művéből idézőjel és forrásmegjelölés nélkül.

Olyannyira, hogy Papahagi szerint a mostani román kormányfő kínos fordítási hibákat is vétett, amelyek benne maradtak a végleges szövegben. A politikus felszólította Pontát, hogy ismerje el az újabb plágiumot és mondjon le doktori címéről ‒ adta hírül a Maszol.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MacElek
2013. október 02. 23:41
És ilyen akar aranybányát nyitni.
tuti
2013. október 02. 12:38
A vérükben van, hogy magukénak tekintsék, magukévá tegyék a másét. Lásd például Erdély, vagy Partium...
Locassen
2013. október 02. 12:05
A vicces majd az lesz, amikor a legközelebbi jogi szimpóziumon M. Bourdon, vagy M. Duverger feláll és közlik, hogy: "Én csak annyit szeretnék mondani, hogy mikor mi idejöttünk a Párizsi-medencébe, az éjszaka a románok ellopták a disszertációnkat".
drkovax
2013. október 02. 11:56
Ha valami testület is meg akarná ezt állapítani, hivatalosan is, azt majd egy sürgősségi kormányrendelettel feloszlatja, meg leváltja az ellene ágáló alkotmánybírókat. Korábban is ezt tette, és az EU szerint nem is volt problémás az ügy kezelése ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!