Mi folyik Balatonszemesen? – megszólalt a lemondott polgármester

2020. július 08. 10:51

Egy most tudomására jutott korábbi hulladékkezelési ügyre hivatkozik lemondása kapcsán az eddigi balatonszemesi polgármester – derül ki riportunkból. Miután Szomorú Szilárd hirtelen lemondása sokakat meglepett, lapunk utánajárt, mi történik a dél-balatoni településen, megszólaltatva az érintetteket – köztük az eddig nem nyilatkozó polgármestert is. Riportunk!

2020. július 08. 10:51
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Miért mond le egy fideszes polgármester, ha toronymagasan nyerte az önkormányzati választást, támogatják a településén és a pártjában, a kormány pedig fejlesztési pénzekkel segíti a térségét, ráadásul nincs szemmel látható ellenzéke?

Négy teória látott napvilágot Szomorú Szilárd, az ősszel megválasztott balatonszemesi településvezető távozásának magyarázatára: 1. egy elbocsátott alkalmazottja buktatta meg bosszúból, 2. ezt politikai megrendelésre tette az illető, 3. a Fidesz vette le a kezét róla, mert önjáró lett, 4. az előző polgármester emberei lehetetlenítették el.

Szomorú Szilárd lemondása óta egyetlen médiának sem nyilatkozott, első megkeresésünkre lapunknak sem. Szerda reggel mégis sikerült vele kapcsolatba lépnünk telefonon, és kérdéseinkre egy szűkszavú nyilatkozatot adott nekünk:

A döntésem meghozatala előtti napon voltam kint egy, a település tulajdonában álló területen a Szemesért Közhasznú Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetőjével, aki tájékoztatott az elmúlt évek, évtizedek ottani történéseiről, hulladékkezeléssel kapcsolatosan, amelyekről előzőleg nem volt tudomásom. Döntően ezen ok miatt hoztam meg a döntésemet”.

*

Szomorú Szilárd

 

De mi vezetett idáig és mi történik most a dél-balatoni község közéletében?

A polgármester egy hete Facebook-posztban tudatta Balatonszemes polgáraival, hogy július elsejei hatállyal lemond a városvezetői tisztségéről. Távozását konkrét ügyek említése nélkül

„óriási a feszültség”, és ő nem azért vállalta e tisztséget, hogy egy ilyen „csatában” részt vegyen, hanem hogy a települést építse.

A váratlan bejelentés sokakat meglepett; elsőként delegáló pártját, a Fideszt, másrészt saját pátriáját, a szemesi közéletet, és könnyen meglehet, hogy még ellenlábasait is. Szomorú Szilárdot valóban folyamatos bírálatok érték, de népszerű volt, jól teljesített, ráadásul már két évtizede ott állt az önkormányzati politika frontján saját településén, így érthetetlennek tűnt, miért lépett ki nyolc hónap polgármesterség után az első kritikák hatására.

Június 30-i keltezésű hivatalos bejelentésében a polgármester annyi írt az okokról, hogy „a településünket egyes személyek állandóan lejáratni kívánják mindenki előtt”, majd egy nappal később kiegészítő nyilatkozatot tett közzé, amelyben már szerepel egy konkrétum: :

„Jelenleg napi szintű feljelentésekkel kívánták ellehetetleníteni munkánkat és szeretett településünk fejlődését is”,

illetve „Az elmúlt időszakban egyesek részéről folyamatosan tanúsított támadásokhoz nem kívántam asszisztálni”.

Ez a leírás egy személyre illik rá: Havasy Tamás helyi nyaralótulajdonosra, Balatonszemes településgazdálkodási cégének, a Szemesért Közhasznú Nonprofit Kft-nek a volt ügyvezető igazgatójára, akit a polgármester és a képviselő-testület mint munkáltató májusban elbocsátott. Havasy az elbocsátása után – saját elmondása szerint – bejelentést, panaszt tett szerinte jogsértő szemesi ügyek miatt a Somogy megyei Rendőr-főkapitányságon, illetve a Fejér megyei Vízügyi Igazgatóságon. Állításait, bizonyítékait részben a Facebook-oldalán is kiposztolta, a polgármesteri lemondás után pedig nyílt levelet írt ezen ügyek okán Balatonszemes alpolgármesterének.

Havasy a „Faluszemesen most (aktuális)" nevű Facebook-csoportban is többször hangoztatta véleményét a gyanús ügyekről, azon az oldalon, amelyen a polgármester szimpatizánsai szerint sok bíráló vélemény jelent meg az elmúlt időben az önkormányzattal kapcsolatban. (Egyébként a lemondott polgármester szimpatizánsainak is van egy másik oldaluk, „Miénk itt a TÉR" néven – a két csoport közötti viszályt a helyiek jól ismerik.)

Névtelenséget kérő szemesi informátorunk szerint Szomorú Szilárdot nagyon zavarták ezek a közösségi oldalakon megjelent kritikák, amelyeket támadásnak vett. Erre utal a lemondása után született képviselő-testületi közlemény egyik kitétele is: „Nem tehetjük meg, hogy pár ember facebookon feltett vádaskodásaira úgy felelünk, hogy cserben hagyjuk a választóinkat”.

A Balaton látképe a Tihanyi-félszigettel 2000 méter magasból Balatonszemes felett

 

A balatonszemesi alpolgármester, Németh Kornélné szerint május óta mintegy két tucat beadvány érkezett hozzájuk, idejük nagy részét azóta elmondása szerint a „vádaskodások", „támadások” okozta helyzet kezelése kötötte le. Némethné a Mandinernek elmondta: Havasy Tamást fél év után

azért váltották le posztjáról, mert egy zavaros ügyben az önkormányzatra hívta ki a rendőröket,

mondván: bezárták őket oda. Az alpolgármester szerint a képviselő-testület megpróbálta rendezni a konfliktusokat Havasyval, de a településgazdálkodási cég leváltott vezetője nem jelent meg ezen az ülésen.

Lapunk elérte Havasy Tamást is, akinél azután érdeklődtünk, hogy mi az önkormányzattal folytatott viszályának a forrása. „Még június 28-án is abban állapodtunk meg a polgármesterrel, hogy rakjunk rendet Szemesen, rendezzük el tizenvalahány év sarát” – válaszolta a volt ügyvezető igazgató, aki szerint a szemesiekben csalódást okozott, hogy az ősszel választást nyert polgármester nem váltotta be választási ígéretét: nem hajtotta végre az elszámoltatást a korábbi polgármester kétes ügyei miatt – állítja Havasy. Mint mondta, a települési kft. vezetőjeként rendet akart tenni a cégnél, amikor pedig korábbi visszaélésekre utaló okmányokat talált, nem talált értő fülekre a polgármesternél, kirúgása után ezért fordult a hatóságokhoz.

A település alpolgármestere szerint viszont Havasyt

személyes sértettség vezetheti,

így akarhat bosszút állni elbocsátásáért.

A helyi Fidesz elnöke, Neugebauer Viktor politikai indítékot lát a volt ügyvezető tevékenységében. Neugebauer lapunknak elmondta: Havasy azért nyerhette meg tavaly decemberben a kft. ügyvezető posztjára kiírt pályázatot, mert ő kért legkevesebb fizetést, utólag azonban szerinte feltételezhető, hogy az ellenzék „küldött embere” volt, akinek az volt a feladata, hogy a Fidesz által elnyert településen az új vezetést ellehetetlenítsék.

Havasy Tamás ezt a feltételezést kérdésünkre elutasította, és leszögezte: nincs politikai hátszele, a Fidesz-érában volt a Vám- és Pénzügyőrségen középvezető, fideszes és más pártokkal szimpatizáló ismerősei is vannak,

állítása szerint nincsenek politikai indítékai.

Egy másik korábbi feltételezés szerint Szomorú Szilárdnak azért kellett távoznia, mert renitens fideszes polgármester lett, pártja ezért elküldte neki a selyemzsinórt. A balatonszemesi polgármester volt ugyanis az egyetlen fideszes azon tíz polgármester között, akik nemmel szavaztak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) átalakítási, illetve több balatoni kikötő működtetésének átszervezési tervére.

Ezt a teóriát viszont maga a távozó polgármester cáfolta második, július elsejei nyilatkozatával, amikor azt írta: „Döntésem mögött kizárólag helyi történések húzódnak meg, az országos politika semmilyen szerepet nem játszott elhatározásomban”.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője is azt állítja a Mandinernek, hogy

nem volt semmilyen politikai bosszú.

Ez valótlan híresztelés. Én magam is úgy vélem, hogy ebben az ügyben több információra lett volna szükségük a balatoni polgármestereknek. A polgármesterek helyében én is elgondolkodtam volna, hogyan szavazzak. Nem volt utasítás, szabad keze volt, miként voksol” – magyarázta lapunknak Witzmann.

Van még egy olyan elmélet is, miszerint Szomorú lemondása azt jelzi, hogy nem tudott megszabadulni a korábbi polgármester embereitől, akik a háttérből ma is a kezükben tartják a szemesi közélet irányítását. Havasy Tamás meg van győződve, hogy Takács József, a veje drogügye és más témák miatt a legutóbbi önkormányzati választáson megbukott volt polgármester még ma is Balatonszemes erős embere. Ezzel szemben viszont Németh Kornélné alpolgármester azt mondja: ő nem lát ilyen jelenséget a településen.

Ezeket a feltételezéseket borította szerdai megnyilatkozásával Szomorú Szilárd, amikor lemondásának fő okaként azt jelölte meg, hogy tudomására jutott egy hulladékkezelési ügy, amely számára vállalhatatlan volt.

Vitorláshajók sorakoznak a balatonszemesi kikötőben

 

Mik a vádak a balatonszemesi önkormányzat ellen?

Havasy Tamás hamis számlák kiállítására, nagy összegű jogtalan kifizetésekre, költségvetési csalás gyanújára utalgat közösségi médiás posztjaiban, nyilatkozataiban. Egy helyi telek 2010-es, értéken aluli eladására is utal, amit szerinte

illegális hulladéklerakóként használnak,

sőt, szerinte helyi nyelvek azt mondják, veszélyes hulladék is kerülhetett oda.

Németh Kornélné alpolgármester azt mondja: Havasy féligazságok birtokában van, tízéves ügyeket kér számon az új képviselő-testületen. Az alpolgármester azt ígérte, hogy a felvetett ügyeket ki fogják vizsgálni: nincs félnivalójuk, mindent fel fognak tárni, de addig semmilyen formában nem akarnak reagálni ezekre a vádakra. A település helyettes vezetője a telekkel kapcsolatban elmondta: az eredetileg a település szemétlerakója volt, majd a 2000-es évek elején kilencszeres motokrosszbajnok férje megvásárolta és motokrosszpályává alakította. Később

egy olasz cég ajánlatot tett egy termálfürdő építésére ott,

és mivel férje Takács József akkori polgármester kérésére sem adta el, a területet 2009-ben az önkormányzat kisajátította. Az olasz cég terve információink szerint még mindig napirenden van Balatonszemesen.

Hogyan fogadták az érintettek Szomorú lemondását?

Witzmann Mihály szerint Szomorú Szilárd bejelentése „derült égből villámcsapás volt” a Fidesz számára.

A helyi Fidesz-elnök, Neugebauer Viktor azt mondta lapunknak, hogy a polgármester már három héttel azelőtt is ezen gondolkodott, de akkor a képviselő-testület összeült, és meggyőzte őt, hogy ne mondjon le. A helyi Fidesz támogatói aláírásgyűjtést szervezett volna, de ezzel már elkéstek,

a „feljelentésekkel bombázott polgármester belefáradt, nem akarta, hogy forrjanak az indulatok”

– teszi hozzá Neugebauer.

Havasy Tamás kérdésünkre annyit mond: sajnálja, hogy lemondott a polgármester, mert bár „ő az erkölcsi felelősséget levonta az ügyekből”, mégsem neki kellett volna távoznia, neki éppen vezetőként a kétes ügyek megvizsgálását kellett volna elvégeznie.

Mi lehet az elmérgesedett helyzet megoldása?

A helyzetre megoldást az ősszel esedékes időközi választás hozhat: ha lesz egy új, egyértelmű választói felhatalmazás, talán lehiggadnak a kedélyek.

Nagyon remélem, hogy a későbbiekben lesz majd egy olyan személy, akit minden oldalról tudnak támogatni” – írta egy hete a lemondó polgármester, azonban nagy kérdés, hogy ki lehet ez az ember. Bennfentes helyi forrásunk szerint Szomorú Szilárd népszerű volt, ezért nyerhetett 62%-kal októberben; első intézkedései is jó visszhangot kaptak helyben, úgy mint az ebédkivitel, a közkonyha, a termelői piac újraszervezése, a kátyúzás, vagy hogy pályázaton pénzt szerzett a Berzsenyi utcai szabadstrand fejlesztésére.

Helyettese, Németh Kornélné szerint

ha Szomorú ősszel újra indulna, még többen szavaznának rá, mint 2019-ben.

A volt polgármester, Takács József sajtóhírek szerint szintén kapacitálná őt az újraindulásra.

Szomorú Szilárd azonban egyelőre hallgat – helyi forrásunk szerint a politika helyett az üzleti világban nyugodtabb kilátásokat lát maga előtt vállalkozóként, és a családja is megelégelte az őt ért támadásokat.

A helyi Fidesznek információink szerint már van B-terve a megüresedő helyre, de döntés még nincs. Witzmann Mihály képviselő egyébként hétfőn Balatonszemesen járt a képviselő-testület meghívására „az önkormányzat előtt álló feladatok megvitatására”; de ezzel kapcsolatban lapunknak csak annyit mondott, hogy mivel az időközi választás vélhetően szeptemberben vagy októberben lesz, személyi kérdésekről még nem időszerű beszélni.

fotók: MTI

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2020. július 08. 15:37
Azt mondja a lemondott polgármester hogy: - Húsz éve az önkormányzatban dolgoztam. A szemétlerako bajáról nem hallottam! .. nyihahahahehehuhuha.. A szemétlerakó zűrös ügyeket takar! Ha nem indul újra, igazam van/lesz.
Pelso j.
2020. július 08. 15:01
Nocsak. Miről terel az egyébként tartalmatlan cikk?
Bulvár Viktor
2020. július 08. 12:50
SOROS!
masikhozzaszolo
2020. július 08. 12:34
Én megtudtam valamit. A polgármester nem ütésálló. Szomorú. Az ellenzéki polgármesterek egyáltalán nem ilyenek, küldhetsz rájuk sok-sok feljelentést, áskálódhatnak tényekkel, konkrétumokkal ellene, az mint a RENDÍTHETELEN ÓLOMKATONA, bírja. Olyan emberek kellenek a Fideszbe is. Mit gondolt, majd hagyják dolgozni a településért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!