Szorul a hurok? – Budai Gyula feljelentette Karácsony Gergelyéket (VIDEÓ)
A fideszes képviselő szerint a Magyar Nemzet tényfeltáró cikke alapján több bűncselekmény alapos gyanúja is felmerül.
A fideszes képviselő szerint a Magyar Nemzet tényfeltáró cikke alapján több bűncselekmény alapos gyanúja is felmerül.
Egy hete nem tartják említésre érdemesnek, hogy Karácsonyék 2019-es kampányába bűncselekmények gyanúját is felvető módon juttattak több tízmillió forintot rejtélyes külföldi forrásból.
Ifj. Lomnici Zoltán szerint a főpolgármester 2019-es kampányára a pénzt előteremtő kft. ügyvezetője hűtlen kezelés és sikkasztás miatt felelhet.
A kiskunmajsai rendőrök gyorsan elkapták a rablással gyanúsított ukrán állampolgárt.
Dunai Mónika fideszes képviselő módosító javaslata felszította az indulatokat.
A német menedzser füstölgött egy sort a sűrű versenynaptár miatt.
A maffiaellenes olasz hatóságok négy, budapesti székhelyű cég üzletrészeit, valamint bankszámláit vették bűnügyi zár alá.
„Az ellenzéki pártokra nagyobb veszélyt jelent ez a fajta politika jelenség, mint ránk” – fogalmazott a közlekedési miniszter.
Leverte a mórahalmi templom perselyének lakatját, magához vette a benne lévő pénzt, majd a saját lakatjával zárta azt vissza.
Az internetezők kiakadtak a „hasznos tanácson”.
A 2018-ban elindított platformon egyebek között részletes útmutatást is felajánlottak súlyos bűncselekmények elkövetéséhez.
Az elkövető nem börtönbe, hanem egy zárt gyermekotthonba kerül.
Öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.
A vádlott 2022 júniusa és decembere között ezzel a módszerrel összesen mintegy 280 ezer forintot tartott meg.
Az utas azt mondta a NAV munkatársainak, hogy a rokona kérésére vitte volna a táskát Budapestre, de nem tudta, mi van benne.