Oktatás

VS: Még az egyetemeket is kezelné a Klik utódja

2016. március 30. 14:29

Bár Rétvári Bence, az Emmi államtitkára egy héttel ezelőtti kijelentése alapján megszűnik a Klik, a helyét már ősztől másik intézményfenntartási rendszer veheti át – írja a vs.hu.. Kevésbé centralizált lenne, mint a Klik, viszont az egyetemek is betagozódnának az új rendszerbe.

Kihúzni a tanári tüntetések méregfogát, és az elhibázott oktatáspolitika jelképét eltörölni, tiszta lapot indítani: ilyen szándékkal szünteti meg a kormány a Kliket a vs.hu szerint. Az imázsjavító intézkedést azonban hamarosan egy új intézményfenntartói rendszer létrehozása követné, amely alá már az egyetemek is betagozódnának, tehát az új rendszer egy bizonyos szempontból növelné a centralizációt.

Két héttel ezelőtt Rétvári Bence, az Emmi államtitkára tényként beszélt a Klik megszűnéséről. Az államtitkár szabad kezet kapott az átalakítás terén, és egy decentralizált, de szélesebb hatáskörű szervezetet szeretne létrehozni a Klik helyett. Az új szervezet már nem csak az általános- és középiskolák, hanem az egyetemek működését is felügyelné. Az egyetemek gazdasági irányítása továbbra is a 2014-ben bevezetett kancelláriák alá tartozna. Az egyetemek jelenlegi fenntartója az Emmi, de Palkovics László szeretné, ha az összes oktatási fenntartói feladatot ugyanaz a szervezet felügyelné.

A koncepció várhatóan két hét múlva kerül a parlament elé, áprilisban dönthetnek a törvénymódosításokról és az új tanév már az új intézményfenntartói rendszer felügyelete alatt kezdődhet. Bíró Gábor, a Köznevelési Kerekasztal tagja szerdán azt mondta a Magyar Időknek a Klik utódjáról, hogy a decentralizáció jegyében több, önálló költségvetéssel és jogkörökkel rendelkező szervezeti egység látja el az egyes feladatokat, és az iskolaigazgatókat is jobban bevonják majd a döntéshozatalba.

A bejegyzés trackback címe: http://egyetem.mandiner.hu/trackback/21477