A hiányzó elem

Lánczi András: Az ökonomizmus a közgazdaságtan machiavellizmusa

2016. február 19. 11:11

A Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller A közgazdaságtan megváltása című könyvét. A bemutatót követő beszélgetésen Csaba László felidézte Mátyás Antal professzor eszmetörténeti előadásainak szemléletformáló erejét, Lánczi András pedig arról beszélt, hogy a többi társadalomtudomány is hadilábon áll az elmélettörténettel.

Csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen mutatták be John D. Mueller: A közgazdaságtan megváltása – A hiányzó elem újrafelfedezése című könyvét, amit a Mathias Corvinus Collegium adott ki magyarul. A rendezvényen először Szalai Zolán, az MCC ügyvezető igazgatója beszélt arról, hogy a társadalomtudományi vita élénkítése céljából fordították le Mueller művét, majd Szántó Zoltán, a BCE oktatási rektorhelyettese köszöntötte a könyvbemutatón személyesen is tiszteletét tevő szerzőt, az amerikai Ethics and Public Policy Center közgazdaságtan és erkölcs programjának igazgatóját.

Szeretet és gyűlölet  a végső elosztás

Beszédében Mueller azt hangsúlyozta, hogy könyve – amiről barátai szerint a mainstream közgazdászok nem vesznek majd tudomást – egy igen egyszerű állítást fogalmaz meg: az egyik legfontosabb elem hiányzik a modern közgazdaságtanból. A 13. században Aquinói Szent Tamás, Arisztotelész és hippói Szent Ágoston elgondolásait egyesítve, a skolasztikus gazdaságtant megalapozva négy kategóriába sorolta az ember gazdasági cselekvéseit: termelés, csere, elosztás és fogyasztás. Adam Smith a 18. században a skolasztikus elmélet négy eleméből kettőt kiiktatott: csak a termelésre és a cserére alapozta a ma klasszikus közgazdaságként kezelt paradigmát.

Mueller szerint a skót morálfilozófus ezzel jelentősen túlegyszerűsítette a modellt, alkalmatlanná tette a közgazdaságtan tudományát az emberi viselkedés leírására. A 19. században a neoklasszikus közgazdászok újra visszahelyezték ugyan a javak fogyasztását is az elméletbe, A közgazdaságtan megváltásában állítása szerint az utolsó hiányzó elem, az elosztás visszaillesztésével válna teljessé a rendszer (a szerző ezt nevezi neoskolasztikus elméletnek). Mueller elosztáson lényegében a társas viszonyainkat magyarázó elemet, a szeretetet és a gyűlöletet érti.

Az elmélettörténet a gondolkodásmódot alakítja

A rövid előadást követő kerekasztal-beszélgetésen Csaba László, az MTA rendes tagja, Csák János, a kötet egyik fordítója, Horkay Hörcher Ferenc, eszmetörténész, Lánczi András, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára és Mike Károly közgazdász vitatta meg a könyv tartalmát (a beszélgetést Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője moderálta).

John D. Mueller könyvében hangsúlyos szerepet kap a közgazdaságtani elmélettörténet, a szerző szerint súlyos probléma, hogy 1972 óta az amerikai egyetemeken (és a világ más részein is) megszűnt az a követelmény, amely a közgazdász diploma megszerzését elmélettörténeti ismeretekhez kötötte. Csaba László ennek kapcsán kifejtette, hogy régen egészen elképzelhetetlen volt, hogy egy tudományterület a saját történetének alapos ismerete nélkül létezzen. Felidézte, hogy a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen ők négy féléven át tanultak eszmetörténetet, a közelmúltban elhunyt Mátyás Antal professzor – akit még Heller Farkas vett fel az egyetemre, és az akkori tanári karból az egyetlen, aki nem volt az MSZMP tagja – gyakorlatilag azt tanította meg nekik, miért hülyeség, amit más órákon a marxizmus-leninizmus szellemében tanítanak nekik.

Csaba szerint azért nagy érték a kötetben található eszmetörténet, mert az a gondolkodásmódot is alakítja: „A mai közgazdaságtani oktatás sok szempontból hasonlít a szocialista politikai gazdaságtan oktatására: az egyetemeken nagy mennyiségű mikro- és makroökonómiát tanítunk, kritikai gondolkodás nélkül. A hallgatóság jelentős részében fel sem vetődik a kérdés, hogy lehet, hogy ebben a témában mások mást mondtak.

Lánczi: Már Machiavellit sem érdekelte, hogy mit írnak a régiek

Lánczi András úgy látja, az elmélettörténet hiánya minden jelenkori társadalomtudományban komoly probléma, nincs ez másként a politikatudományban sem: „Már Machiavellit sem érdekelte, hogy mit írnak a régiek. Felvetődik hát a kérdés, hogy a régi szerzőknek milyen értéke van? A modern társadalomtudományoknak sajnos az a válasza erre a kérdésre, hogy a régi szerzők legfeljebb illusztrációk abban a fejlődési folyamatban, ahová mi elérkeztünk”. Lánczi szerint ebből az következik, hogy a régi dolgokra nincsen szükségünk, a történelem helyét a tudományban átvette a historicizmus, ami díszletté silányítja a történelem jelentőségét. Lánczi szerint igazi áttörés, hogy Mueller műve szakít ezzel a felfogással.

Mike Károly lényegesen pozitívabb véleménnyel van a kortárs közgazdaságtanról, szerinte elég csak megnézni, hogy a legjelentősebb közgazdászok munkásságában milyen fontos szerepet kap az eszme- és elmélettörténet. Horkay Hörcher Ferenc szerint forradalmian – sőt, ellenforradalmian – bátor könyvről van szó, amely ebből következően jelentős kockázatokat is vállal. Úgy látja, Arisztotelész, Aquinói Szent Tamás és hippói Szent Ágoston életművének előtérbe helyezésével stabil filozófiai alapot teremt a szerző a meglátásainak. A filozófiatörténeti értekezés ráadásul nem csak díszletként funkcionál: Smith-szel ellentétben, aki leszűkítette a közgazdaságtan-tudományt, a teológia és a morálfilozófia beemelésével annak kiszélesítésére tesz kísérletet. 

Nem Smith a kötet főellensége

A kötetet – Ábrahám Zoltán közreműködésével – lefordító Csák János kiemelte, hogy a szerző a társas lény fogalmára fűzi fel gazdaságtani emberképét. Hatalmas viták folytak a közgazdaságtanban annak kapcsán, hogy az egyént egyedülálló, vagy társas lényként kell értelmezni. A szerző amellett foglal állást, hogy az utóbbi mutatja azokat a viselkedésmintázatokat, amelyekkel a gazdaságtanban is találkozhatunk: „Ha kivesszük ugyanis az ember társas mivoltát, akkor nem is tudjuk személynek nevezni.” Csák szerint a kötet az egyik előfutára annak az elképzelésnek, hogy ne korlátozzuk önmagunkat intellektuálisan, hanem hozzuk vissza a gondolkodásmódunkba azokat az elmélettörténetben fellelhető tanulságokat, amelyekben a bölcsességünk gyökerezik. 

A moderátor felvetésére Horkay kifejtette, hogy a könyvben felvázolt elképzelés akkor is megállja a helyét ha Smith munkásságát a helyén hagyja. „Nem Smith a kötet főellensége. Neki is megvan a maga szerepe a közgazdaságtan elmélettörténetében.” Mike szerint, habár Smith elhomályosította a régi elmélettörténeti hagyományt, a személyközi összehasonlítás valóban fontos szegmense a közgazdaságtannak.

Az elméleten túl: konkrét gazdaságpolitikai javaslatok

Csaba László fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kötetnek csak egy része elmélettörténeti alkotás. Valójában három, koherensen összekapcsolódó témáról szól: az elmélettörténetről, a teológiáról és a gazdaságpolitikáról. Mint mondta, a gazdaságpolitikában a koherencia sokszor háttérbe szorul, ahogy kedvenc Bismarck-idézete tartja: „Die Politik ist die Lehre vom Möglichen” („A politika a lehetséges művészete”).

A moderátor kérdésére Csaba arról beszélt, hogy Mueller konkrét javaslatai közül a dollár tartalékvaluta szerepének megszüntetését nem tartja kivitelezhetőnek, míg a jól működő felosztó-kirovó rendszerekkel szimpatizál ugyan, de nem hisz annyira az államban, illetve annak vezetőiben, hogy kellő önmérséklettel kezelnék a megtakarításokat.

*

Fotók: Mathias Corvinus Collegium

A bejegyzés trackback címe: http://egyetem.mandiner.hu/trackback/20469