Mérő László: Értem, hogy miért szavaztak a Fideszre

2022. április 12. 15:00

A matematikus, pszichológus a közmédiában is hangsúlyozta, hogy „nincs átmosva a vidékiek agya”.

2022. április 12. 15:00
null

„Több százmilliós, sőt milliárdos összeg ment el arra a baloldalon, hogy bebizonyosodjon, senki nem csal a választáson” – mondta Mérő László matematikus, pszichológus. Az ismert ellenzéki szavazatszámláló volt Sárazsadányban, ahol azt tapasztalta: nem a vidékiek agya van átmosva, hanem ahogyan az M1 Ma reggel című műsorában fogalmazott: „a mi pesti agyunk”.

Csalás szándékát sem látta a választás napján

Mérő László elmondta – bár csak Sárazsadányban volt jelen –,

nemhogy csalás nem volt, de csalási szándéknak sem látta nyomát az április 3-i választásokon.

Ugyanakkor rögzítette, nem szerette meg a Fideszt, annak ellenére sem, hogy nagyon jól tudtak kooperálni a fideszes szavazatszámlálókkal. Mérő László kifejtette, hogy szervezett, szisztematikus csalás nem lehetett a választáson, de véleménye szerint korrekt sem volt.

„Az ellenzéknek nem együtt kell nyerni”

A baloldal választási kudarcának felelőseivel kapcsolatosan kifejtette, hogy

az ellenzéknek nem együtt kellene nyerni, mert nem egyfélék, de a választási rendszer miatt együttműködési kényszer van.

Véleménye szerint nagyon sok szavazó volt úgy, hogy szimpátiahiány ellenére is inkább a Fideszt választotta, mint az ellenzéket, melynek vezetői a választás után egyből széthúztak.

A baloldali összefogásról Mérő László elmondta, ha egyszer szövetkeznek ezek a pártok, akkor úgy kell tervezniük, hogy együtt csinálják végig a következő négy évet, ám nekik az „első 4 percet sem sikerült”.

„Nem a vidékiek agya lett átmosva”

A matematikus korábban úgy fogalmazott, hogy nem a vidékiek agya lett átmosva, hanem az övé. Mérő László ezt a kijelentését azzal magyarázta, hogy egy olyan hangulat alakult ki az országban, mely szerint vidéken „sötétség és butaság” uralkodik, de ez nem így van.

Elmondta, hogy sokan kérdezik tőle, miért éppen most jött erre rá. „Az az igazság, hogy miért ébredtem volna korábban?” – tette fel a kérdést a matematikus, majd hozzátette, hogy ő, mint budapesti lakos ugyanúgy a Pesten elérhető forrásokból tájékozódik, mint a vidékiek az ott elérhetőkből.

Mérő László szerint

mert Sárazsadányban volt majdnem 30 százaléknyi ellenzéki szavazó” – írta a hirado.hu.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban tekintheti meg:

Nyitóképen Mérő László matematikus, pszichológus. Fotó: Képernyőfotó

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PanzerMeyer
2022. április 12. 19:26
Azért szóltak már neki, hogy ejnye-bejnye Lacikám ezt azért nem kéne! Sokkal visszafogottabb volt, mint az ATV-ben! Hebeg, habog, nem azt mondta, hogy nem volt csalás, csak szervezett nem volt, de azért lássuk be, nem volt teljesen tisztességes a választás a kormányzat média túlsúlya miatt, meg bla-bla-bla. Nehogy már hanyatt dőljünk egy ilyen tisztességben megőszült feketeöves libsitől, aki 70 éves korában jön rá arra, hogy vidéken is élnek tisztességes emberek, akik ráadásul még késsel-villával is tudnak enni. Eddig hol élt, zacskóban? Belvárosi beltenyészet, akik 4 év múlva ugyanúgy a moslékra fognak szavazni.
Ólat a trolloknak
2022. április 12. 18:35
Na végre :-) Ahhoz képest, hogy matematikus, elég sokáig tartott :-D
asztallap
2022. április 12. 18:31
Egyre cikibb ez a jóember, hogy az isten áldaná meg. Vajon ha a moslék nyer most (ma) miket nyilatkozna? És holnap? Holnapután? Jajj!
cutcopy
2022. április 12. 18:15
"az ellenzéknek nem együtt kellene nyerni, mert nem egyfélék, de a választási rendszer miatt együttműködési kényszer van" Nincs itt semmi kényszer, amikor a gyerekem narancssárga ceruzával akar színezni, akkor aztán hiába is fog össze a narancs ellen az összes többi színes ceruza.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!