Újabb fizetésemelést szavazhat meg magának Márki-Zay Péter

2022. április 27. 17:11

Vagyis az eddigiekhez képest 30 százalékkal emelkedhet a bére.

2022. április 27. 17:11
null

Jelentősen nőhet a polgármester, az alpolgármesterek és a képviselők fizetése Hódmezővásárhelyen. Az erről szóló városházi előterjesztésekről csütörtökön szavaz a közgyűlés – írta meg szerdán a Promenád24

A javaslatok értelmében Márki-Zay Péter a költségtérítéssel együtt mostantól 1,5 millió forintot keresne havonta.

Az alpolgármesterek közül Szabó János ennek 90, míg Kis Andrea csak 80 százalékát kaphatja meg. A képviselői tiszteletdíj az eddiginek majdnem a duplájára emelkedhet – derült ki a cikkből.

30 százalékkal emelkedhet Márki-Zay bére

A közgyűlés elé kerülő indítványok értelmében Márki-Zay Péter fizetése – 2022. január 1-jétől visszamenőlegesen – bruttó 1,3 millió forintra nő, amihez 195 ezer forint költségtérítés kapcsolódik, így a polgármester havi 1,5 millió forintot keres.

Ez azt jelenti, hogy az eddigiekhez képest 30 százalékkal emelkedik Márki-Zay bére. Korábban 997 200 forintos fizetést és 149 580 forintos költségtérítést kapott – emlékeztet a portál. Az előterjesztések egyébként törvényi változásokra hivatkoznak.

Az elmúlt egy évben alig foglalkozott polgármesteri teendőivel

Mint arról a Promenad24 folyamatosan beszámolt, a 2022-es választást megelőző egy esztendőben (ellenzéki előválasztás előkészítése, előválasztás, országgyűlési választás) lényegét tekintve csak az országos politizálással, az országos politikai kampányával foglalkozott a politikus a város ügyeinek intézése helyett.

Illetve, ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Márki-Zay a verségét követően napokig hezitált azon, hogy a polgármesteri széket válassza vagy beüljön listavezetőként a parlamentbe. Végül arra döntött, hogy marad Hódmezővásárhelyen, a soron következő közgyűlésen pedig szemlátomást arról is igyekszik gondoskodni, hogy jól is járjon mindezzel.

Nyitóképen Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje. Fotó: Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Összesen 115 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. április 28. 16:22
Takarodjon el a francba! No persze fizetés nélkül!
NTLLK
2022. április 28. 08:23
Hát Istenem! Nagy a család... Hat, hét gyerek... Meg ugye, van ott probléma bőven.
Dr.Felix
2022. április 28. 04:47
Egy a bibi a heller ágnesi bukott #2 messiás polgármesterkedésével. De jure polgimesti, ám facto nem. Elbaltázta a könyvtárépítést, ami egy lakóházban nyomorog 1950 óta s elcseszte a Bethlen Gábor református Gimnázium felújítását és bővítését. 1898-ban épült, így erősen "lepatinásodott". Be akart tenni egy új kórházi részleg megépítésének. Nyilván a világmegváltás szorgos haknizása mellett nem ért rá szeretett Városunk piszlicsáré ügyeivel bajmolódni. Nyilván egy kanadai állampolgár és ügynök tojik nagyívben Őseink városára. A választók fele szavazott erre a mekekukára. A másik felük az ősvásárhelyi, akik szeretik Városukat. Egy Szabó János nevezetű, szintén bóvli ügynök #4 alpolgiként ügykörészik Városunkban, - van még 3 db mihaszna alpolgika -, míg Petru az országot meg a fejlett művelt haladó nyugatot talpalja saját pecsenyéjét sütögetendő. A hűség bére biza stallumok osztogatásával jár a tisztakezű, antikorrupt megváltójelöltnél. A mi adóforintjainkból persze. Töriből hűbéri rendszerként tanulhatták ezt a szisztémát a megváltó hívői is már elemiben. Ezért a produkcióért még kevés is a másfél milla havonta. Igaz-e n.b. pályaszéli Zacskó hívők?
CharlieM
2022. április 28. 00:02
Azért picit próbáljunk meg a valóságban maradni. Ne csináljunk úgy, mintha bruttó 1.3 millió egy ekkora város vezetéséért olyan hatalmas összeg volna. Sokkal stresszmentesebb, nyugodtabb élettel, könnyebb munkával, több szabadidővel is lehet ennyit keresni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!