Nem a rasszizmus kritikája, hanem maga a vegytiszta rasszizmus Háy János új könyve

„Mélyen megsértett egy kortárs magyar regény. Fehér, középosztálybeli nőként sértett meg. (Nehezemre esik magamra venni ezeket az identitás-konstrukciókat, de mivel ezekről nem én döntök, hanem a társadalmi kényszer, hát legyen.) A dolog azért különös, mert a regény egy rendkívül rossz körülmények között élő fiatal cigány nőről és egy idős falusi magyar nő kapcsolatáról szól. Megsértődni oka tehát a cigányoknak, és a vidéki, idős generációhoz tartozó magyaroknak lehet. Kalla Éva érvel is amellett, hogy a cigányok számára miért sértő ez a regény. A cigányságot – írja Kalla – egyetlen és kizárólagos identifikációs eszközként használja a szerző, a főszereplőről nem tudunk meg semmit, csak az, hogy cigány, és minden vele történő dolog, minden tette, állapota erre vezethető vissza, ezzel írható le. Úgy – teszi hozzá a kritikus –, hogy Háy felmondja a magyar »szegénységirodalom« alapvető premisszáját: az empátiát, az esendőségre tekintettel lévő szolidaritást.

Nem tudom, igazán nem tudom, hogy a kritika használhatja-e a „sértést-sértettséget” mint a szöveg értelmezésére és értékelésére alkalmas fokmérőt, de fogadjuk el, hogy az irodalmi szövegeknek van egzisztenciális tétje, következménye.

S ha van, akkor egy kortárs regény lehet sértő, járhat súlyos és káros irodalmi és irodalmon túli következményekkel. Ez a regény pedig irodalmi és irodalmin túli dimenzióit tekintve is súlyosan sértő.

Mélyen sértő például a nyelve, amit az ismertetők, kritikák »rontott« nyelvnek neveznek, bár a szerző tagadja ez. Szerinte, amit olvasunk, az egy teremtett világ koherens nyelve.”

Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula