Kutatás: a magyarok 61 százalékának nem változott a jövedelme a járvány ellenére

2021. december 13. 13:12

A vállalkozók valamivel több mint harmada (38 százalék) számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme, 53 százaléknak nem változott érdemben, 10 százaléknak pedig nőtt.

2021. december 13. 13:12
null

A magyar lakosság 61 százaléka  nem érzékelt a járvány kiváltotta  érdemi változást a jövedelmi helyzetében; a megkérdezettek mintegy harmada számolt be jövedelemcsökkenésről – tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) legújabb kutatásáról, amelyet a Global Entrepreneurship Monitor (GEM) magyar partnereként végzett.

Kiemelték: a vállalkozók valamivel több mint harmada (38 százalék) számolt be arról, hogy csökkent a jövedelme, 53 százaléknak nem változott érdemben, 10 százaléknak pedig nőtt. A mezőgazdaságban és az építőiparban a járvány hatása kevésbé volt érezhető, ezzel szemben szinte a teljes turizmus és vendéglátás, az egyéb lakossági szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások több mint fele és a kereskedelmi cégek csaknem fele részben vagy teljesen leállt – mutattak rá.    

Üzleti lehetőség a járványban

A BGE kutatásának eredményei alapján a vállalkozók 19 százaléka látott új üzleti lehetőséget a járványban. Ez minden környező ország és a felmérésben részt vevő 18 európai uniós tagállam eredményénél alacsonyabb arány. A több éve működő magyar vállalkozások közül azok látnak inkább üzleti lehetőséget a koronavírus okozta helyzetben, amelyek egyébként is innovatívabban működnek.    

Csákné Filep Judit, a BGE Budapest LAB tudományos vezetője, a magyar GEM kutatói csapat vezetője a közlemény szerint elmondta, hogy a magyarok vállalkozási hajlandósága nem kiemelkedő; a vállalkozni vágyók nehezen látják meg a kínálkozó üzleti lehetőségeket. Gyakran bizonytalanok, vagy épp a bukástól való félelem tántorítja el őket a lehetőségek tettekre váltásától – tette hozzá.    

Digitális technológiák használata

A kutatás szerint a vállalkozások mindössze 14 százaléka mondta azt, hogy a járványra reagálva változtatott a digitális technológiák használatán a terméke vagy szolgáltatása értékesítése érdekében; továbbra is magas, 41 százalék azok aránya, akik úgy gondolják, vállalkozásuk elboldogul digitális technológiák nélkül.    

A GEM adatfelvétele az emberek vállalkozási hajlandóságáról 1999 óta minden évben a világ számos országában zajlik; a hazai kutatást a BGE Budapest LAB vezeti. A legutóbbi adatfelvétel idén május 4. és június 11. között zajlott.

(MTI)

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ferer
2021. december 13. 15:24
Az enyém változott negatív irányba.
Akitlosz
2021. december 13. 15:22
"Kutatás: a magyarok 61 százalékának nem változott a jövedelme a járvány ellenére" Mert igen kevesen dolgoznak az oltásiparban. Akik igen, ők sem kapnak több pénzt.
Lauder Stenonis..
2021. december 13. 14:57
Magyarra fordítva: A dolgozók 90%-ának csökkent a reálbére. Ceterum autem censeo 0rbán Viktro hazaáruló.
balbako_
2021. december 13. 14:43
Világcsúcs!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!