Ilyen lesz a Pázmány-campus a Palotanegyedben

2021. november 11. 11:48

A projektet a kormány korábban kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította. 

2021. november 11. 11:48
null

November 11-én délelőtt sajtótájékoztatón hirdették ki az új Pázmány Péter Katolikus Egyetem Campus-tervpályázat eredményét. 11 pályázó adott be terveket, magyar és külföldi tervezőirodák egyaránt, a munkákat anonim módon bírálták el – olvasható az Építészfórum honlapján.

A portál azt írja: a bírálóbizottság egyöntetű döntése alapján született meg a pályázat eredménye.

Egy pályamű megvételt nyert, két harmadik helyezettet és egy győztes tervet választott ki a kormányzati, egyházi, önkormányzati és szakmai képviselőkből álló zsűri.

A campus oktatási célú ingatlanjainak bővítését és fejlesztését célzó beruházás előkészítése, a nyílt, nemzetközi tervpályázat lefolytatása a kormányzati Budapest Fejlesztési Központ (BFK) feladata volt, melyet az egyetemmel és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával végzett. A projektet a kormány korábban kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánította. 

Képek: Fürjes Balázs Facebook-oldala

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sors
2021. november 11. 20:22
Melyik utcában van ez?
Bitrex®
2021. november 11. 19:44
Remélem, ezt nem akarja majd Geribaba és a negyven rabló eladni.
Pelikánkutyája
2021. november 11. 16:18
És mi lesz a piliscsabai épületekkel???? (illene az újjal egyidejűleg a múltat is lezárni! Az is közérdek!) Ebek harmincadja lesz?
Takita
2021. november 11. 15:22
KI múte a győztes pályázatot? Talán illene azt is közölni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!