Schiffer Karácsony angoljáról: képmutató az egész kampány

2021. május 18. 08:25

Az LMP korábbi elnöke szerint nem fontos kompetencia, hogy egy miniszterelnök tudjon angolul.

2021. május 18. 08:25
null

A Telexnek Schiffer András, az LMP korábbi frakcióvezetője és társelnöke beszélt Karácsony Gergelyről és a nyelvtudásról. A főpolgármester angoltudása körül kipattant vitában a Telex arra volt kíváncsi, hogy Karácsony jól tette-e, hogy egy hete kitette az asztalra, hogy Orbán beszélt angolja minden bizonnyal jobb, mint az övé. Schiffer szerint Karácsony jobban járt azzal, hogy ő kezdeményezte a témát, mintha kideríti róla a kormánysajtó, írják.

A kiváló nyelvtudás a felső-középosztály kiváltsága?

A Telex megírta: Schiffer András szerint – aki egyébként nem tartozik Karácsony szavazói közé, és az LMP szakadásakor komoly konfliktusuk is volt –

Schiffer szerint az elvárás, hogy aki a főhatalomban van, az az anyanyelvén kívül feltétlenül beszéljen más idegen nyelvet, azt üzeni, hogy aki ma Magyarországon nem része a felső-középosztálynak, az ne is pályázzon a közhatalomra. „Én pedig baloldaliként ezen mélységesen fel vagyok háborodva” – tette hozzá. „Mindenki pontosan tudja, hogy aki nem felső-középosztálybeli családba született, vagy nem keverte be magát a felső-középosztályba – klasszikust idézve – a szerencsének, a jó Istennek és Orbán Viktornak köszönhetően, annak nem biztos, hogy megvan a lehetősége arra, hogy rendes nyelvtudással vértezze fel magát” – mondta Schiffer, aki szerint érdemes megnézni, hogy milyen minőségű nyelvoktatás van az egyetemeken, írják.

Mindig van tolmács

A Telex hangsúlyozza: Schiffer szerint „rendkívül hazug és hipokrita az egész kampány”, mert pontosan tudja mindenki, hogy Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter akárhogy tudnak angolul, hivatalos tárgyalásokra tolmáccsal mennek, „mert ez a világ rendje”. Márpedig miniszterelnökként az az igazi feladata valakinek, hogy lebonyolítsa a hivatalos tárgyalásokat, és ez akár elektronikus eszközön keresztül, akár élőben történik, mindig van ott tolmács. Azért, hogy nehogy véletlenül félreértéseken múljanak diplomáciai kapcsolatok – mondta az egykori politikus. Schiffer szerint „hitvány és képmutató” a nyelvtudás körül zajló kampány, ráadásul eltereli a figyelmet a lényegi dolgokról. Szerinte

a főpolgármester kompetenciáit sok minden miatt meg lehet kérdőjelezni,

de a nyelvtudása éppen nem tartozik ebbe a tárgykörbe, mondta Schiffer András.

fotó: Földházi Árpád

Összesen 413 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tanos
2021. május 19. 06:27
Schiffer András azzal, hogy külföldi támogatással megalakította az LMP nevű formációt, hírhedt őse Szakasits Árpád nyomdokaiba lépett. Bejutatott a magyar politika életbe olyan kalandorokat, mint: Jávor Benedek, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, Szabó Tímea stb., majd félreállt és a pálya széléről osztja az észt.
Somaa
2021. május 19. 05:39
Íme a redves putris bugris náci hazaáruló rablógyilkos szarbángeci zsarnok zsírpatkány úgynevezett "angoltudása": https://www.youtube.com/watch?v=bO9v8aKSj24
kurbitalis
2021. május 18. 23:17
Ezt a tetű TASZ-os Schiffert akarja a ballib köztársasági elnöknek választani!!! Na, ne bsszátok már meg!
kurbitalis
2021. május 18. 23:13
Kell-e a TASZ-os, LMP-t alapító, Simicska-Vona-Schiffer paktumhajós Schiffernél képmutatóbb?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!