Elindult az űrbe az első magyar asztrofizikai műhold

2021. március 22. 12:29

A GRBAlpha nevű kisműhold egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés keretében, az ELKH CSFK tervezésében és projektvezetésével készült.

2021. március 22. 12:29
null

Elindult az űrbe az első magyar fejlesztésű asztrofizikai kisműhold, amely az egész Földre kiterjedő gamma-műholdhálózat úttörője lehet – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja (ELKH CSFK) hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a GRBAlpha nevű kisműhold, amely egy magyar-szlovák-japán nemzetközi együttműködés keretében, az ELKH CSFK tervezésében és projektvezetésével készült, hétfőn reggel startolt Bajkonurból egy Szojuz-rakéta fedélzetén, amelyen egy másik magyar kisműhold, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói és oktatói által fejlesztett SMOG-1 is elindult a világűrbe.    

A GRBAlpha mérőműszerei a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének laboratóriumában készültek, a CSFK és az ELTE Fizikai Intézetének együttműködésével.    

A GRBAlpha egy 10x10x11,3 centiméteres műhold, amely nevét a világegyetem legnagyobb robbanásaihoz kapcsolódó gamma-kitörésekről kapta (GRB: gamma-ray burst). Ha a benne elhelyezett több tíz dekagramm tömegű, a méretéhez képest igen nehéz gammasugárzás-detektor jól vizsgázik a bevetésen, később az egész Földet körülvevő hálózatot hozhatnak létre műholdakra – akár kereskedelmi műholdflották sok száz tagjára is – telepítve azt. Az így kialakítandó kiterjedt műholdhálózat egy gamma-villanás érzékelésre alkalmas, földnyi méretű detektorernyőt rajzol majd ki, amelynek segítségével igen pontosan azonosítani lehet a gamma-kitörések forrását.    

A gravitációs hullámok 2015-ös felfedezése máig lázban tartja a tudományos közönséget.

A nanoműholdakból tervezett hálózattal a gravitációs hullámokat kibocsájtó, összeolvadó neutroncsillagok pontos helyzetét is meg lehet majd határozni, mivel ezek is bocsátanak ki gamma-kitörést. „A detektor lelke egy cézium-jodid kristály, amely a gamma-sugárzás hatásáralátható fényt bocsát ki. Ezt érzékeny, fotonszámlálónak nevezett  szenzorokkal érzékeljük, majd a jel erősítése és digitalizálása után a csillagászati szempontból gyanús jeleket helyben letároljuk, vagy közvetlenül egy rádiómodul felé továbbítjuk” – idézi a közlemény a rendszer fejlesztését vezető Pál Andrást, a csillagászati intézet munkatársát.    

A világűrben keringő GRBAlpha a hétfői nap során küldi az első jeleket.

„Magyar idő szerint délután 3-4 körül rádióamatőrök már létesíthetnek vele kapcsolatot, amikor Amerika és Japán felett elrepül, majd az első hazai kapcsolat létesítése este 10 óra után lehetséges” – mutatott rá Pál András, hozzátéve, hogy a stabil kapcsolat kialakításához ugyanakkor több napra lesz szükség.

(MTI)

Fotó: GRBAlpha csapat

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2021. március 22. 16:52
Na, most kell (ismét) pofán vágni a miniszoknyás jóbikos kanfiút, aki beszólt Ferencz Orsolyának.
B_kanya
2021. március 22. 16:36
"Magyarország a Nyugathoz tartozik, NATO és EU tagok vagyunk és mégis az oroszok segítenek egy maroknyi űreszközt felküldeni a világűrbe!" Oroszország - meglepetés - Európa, sőt a NATO "Partnership for Peace" programjának tagja, már talán több, mint 20 éve. Aki az EU és Oroszország közé éket akar verni, az kicsoda is? Mert az ellenségünk.
turáni sólyom
2021. március 22. 13:59
Magyarország a Nyugathoz tartozik, NATO és EU tagok vagyunk és mégis az oroszok segítenek egy maroknyi űreszközt felküldeni a világűrbe! Hol a nyugati szolidaritás....? Esetleg a Nyugat közismert önzése a saját pusztulásához fog vezetni...? Ezért pusztultak el a történelemben a birodalmak.... Most rajtuk a sor!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!