Dunakesziek nyertek a középiskolai problémamegoldó versenyen

2017. március 16. 11:54

Meglepte a középiskolásokat az idei döntő esettanulmánya, amelynek témáját mindössze 72 órával a nagy megmérettetés előtt tudták meg: a reformáció témaköre került elő.

2017. március 16. 11:54

Idén ismét a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak a szombaton rendezett Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) döntőjén.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers csapata által közösen, immár negyedik alkalommal szervezett diákversenynek az MCC adott otthont.

Meglepte a középiskolásokat az idei döntő esettanulmánya, amelynek témáját mindössze 72 órával a nagy megmérettetés előtt tudták meg. A versenyzők idén a reformáció témakörét kapták, amelynek kapcsán Brandenburgi Albert porosz herceg szemszögéből kellett vizsgálniuk a Poroszországban kialakult helyzetet. Korábban a diákoknak olyan döntéshozók helyébe kellett beleképzelniük magukat, akik nagy tekintéllyel rendelkeztek és döntéseik jelentősen meghatározták a történelem alakulását. Brandenburgi Albert esetében azonban egy fordított helyzet állt fenn, hiszen neki a nagy hatalommal rendelkező uralkodók döntéseihez kellett igazítania a saját stratégiáját.

„A végső megmérettetésen mind a 12 döntős csapat részt vett, köztük olyanok is, akik már harmadik alkalommal versenyeznek az OKPV-n. A diákok visszajelzése alapján az esemény jellege, atmoszférája az, ami évről-évre visszahozza őket” – mondta Pataki Nikoletta, az OKPV szervező csapatának vezetője.

A szervező elmondása szerint, egyre több középiskolást mozgat meg a többfordulós verseny, amelyen rekordszámú jelentkezővel, közel 170 csapattal indultak az online selejtezők. Közülük 30-an jutottak tovább a regionális fordulókba, ahonnan a legjobb 12 csapat került a döntőbe és mérhette össze tudását. A prezentációkat szakmai zsűri értékelte, akik pontozással határozták meg a 2017-es OKPV helyezettjeinek sorrendjét.

Idén nagyszerű nyeremények vártak a versenyzőkre: amellett, hogy az 1-3. helyezett automatikusan felvételt nyert az MCC Középiskolás Programjába, a győztes csapat egy háromnapos londoni utat is kapott ajándékba, míg a második helyezett csapat tagjai egy-egy e-book olvasót,  a harmadik helyezettek pedig értékes könyvnyereményeket és színházjegyeket vihettek haza. A többi csapat sem távozott üres kézzel: Wall Street 101 pénzügyi tábort, szabadulószoba belépőket, történelmi témájú előadásokra szóló bérleteket, valamint könyvcsomagokat osztottak szét közöttük a szervezők.

Első három helyezett:

1. helyezett: Expelliarmus (Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium) - Bárdos Csenge, Reif Roland, Szilágyi Botond

2. helyezett: Defenesztrációs Osztag (Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium) - Antal Péter, Bodnár Patrik, Czeglédy Levente

3. helyezett: TörténÉszek (PTE Gyak. Ált. Isk. Gimn.) - Perlaki Luca, Molnár Réka, Bánki Réka

A döntő szakmai zsűritagjai:

Prof. Dr. Romsics Ignác, történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Mathias Corvinus Collegium Középiskolás Programjának fővédnöke

Szabó Gergely, a MET Magyarország Zrt. vezérigazgatója

Csapodi Zoltán, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának az igazgatója


Mathias Corvinus Collegium:

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány által működtetett különleges képzési intézmény, amelynek célja, hogy Magyarországon a felső tagozattól az egyetem végéig a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg. Az MCC a fiatal tehetségek oktatásával, nevelésével és felkarolásával a tehetséggondozás minőségi formáját valósítja meg, amellyel célja a felelős értelmiség nevelése.

www.mcc.hu

Case Solvers:

A Case Solvers Magyarország első esettanulmány megoldó közössége, amelyet fiatal, céltudatos egyetemisták, fejlődésre vágyó pályakezdők és motivált oktatók alkotnak. A Case Solvers egy Magyarországon teljesen újszerű kezdeményezés, amely platformot nyújt a felhalmozott ismeretek megosztására és az egyéni fejlődésre, elsősorban esettanulmányok megoldásán keresztül. Elsődleges céljuk, a fiatal tehetségek fejlesztése, és problémamegoldók képzése.

www.case-solvers.com
 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gabor7th
2017. március 16. 19:22
Kár, hogy nem tudjuk mik voltak a feladatok.
mokány
2017. március 16. 16:59
A predestináció szerint: "Ez volt Isten akarata." Hol itt a probléma?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!