MSZP: Gyermekellenes politikát folytat a kormány

2016. május 29. 17:17

Lemondott a kabinet a gyermekekről és a jövőjükről, így nem lehet felhőtlen a gyermeknap – hangoztatta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek.

2016. május 29. 17:17

Bangóné Borbély Ildikó, a szocialisták országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek telefonon azt mondta: nem lehet felhőtlenül örülni a gyermeknapnak, mivel a kabinet egyértelműen lemondott a gyermekekről és jövőjükről.

Az ellenzéki politikus szerint ennek bizonyítéka a jövő évi költségvetési javaslat, amelynek a szociális szféra és a családok a legnagyobb vesztesei. „A gyermekek szempontjából ez a cserbenhagyás költségvetése” – mondta Bangóné Borbély Ildikó, aki hangsúlyozta, hogy „az immár nyolc éve változatlan mértékű családi pótlékot” az MSZP emelte utoljára. A szocialista képviselő szerint éppen ezért itt lenne az ideje, hogy a kabinet növelje ezt a támogatási formát, hasonlóan a gyeshez.

Soha nem volt még ennyi szegény és éhező gyermek Magyarországon, ami azt mutatja, hogy a kabinet gyermekéhezés elleni fellépése csak üres lufi” – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány annak ellenére nem tartja családnak és kivonja az adókedvezmények sorából az élettársi viszonyt, hogy a gyerekek 42 százaléka ilyen kapcsolatban születik.

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. május 30. 08:14
Körtánc...akár hogy is igyekszik az MSZP a hangerőt emelni, az eddigi felmérések alapján tekintélyes előnnyel vezet a Fidesz.Úgy látszik Brezsnyev óta állandóan a"sípra jár a gőz" a "Kommunizmus"nevű zászlóshajón... Szemernyit sem izgatja a hazai utódpártot, hogy olyan eszmék támogatásával próbál szerencsét, amelyek már időben rég meghaladottá váltak. Úgy járnak a végén, mint az egyszeri ember,aki-miután forspontba hívatják a katonák, a lelkére köti az asszonynak, hogy a katona kérésére csak "NEM"-mel válaszolhat. Főzne nekem vacsorát szép szentem?-NEM! Bent hálhatnék a házban az istálló helyett?-NEM!-No fordít egyet a vitéz úr:- Nem bánná, ha itt bent aludnék a házban? -NEM!-nem bánná ha vacsorát főzetnék magával? -NEM!-Innen már sínen a dolog. Csak a legfontosabb kérdéseket kell jól feltenni...
forsteandretredjemann
2016. május 30. 07:48
Ekkora öngólt! MSZP kér számon gyermekvédelmet, családvédekmet bárkin???? Orbán a miniszterelnöki székből fog nyugdíjba menni.
Kala pál
2016. május 30. 05:54
Ez jól sikerült asszonyom! A kormány ellen ágál miközben jelentős summát vág zsebre a családi adókedvezménnyel. Ebben benne van a hitelessége!
kurbitalis
2016. május 29. 22:13
Kár az erőlködésért A hazugság már nem talál táptalajra. Érik a következő 2/34 Hajrá, Magyarország! :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!