Visszafizettetnék a doktoranduszokkal az ösztöndíjat, ha nem írják meg a tézist

2015. április 23. 08:33

Palkovics László felsőoktatási államtitkár a köztévének azt mondta: a jelenlegi három helyett négy évig járna a doktoranduszoknak ösztöndíj a kormány tervei szerint. Az Origo azt írja: emellett bevezetnék, hogy aki végül nem nyújtja be a disszertációját, vagy nem teljesíti eredményesen a részvizsgát, annak vissza kell fizetnie a havi százezer forintos ösztöndíjat.

2015. április 23. 08:33

A tervek szerint egy évvel tovább fizetné az állam a doktoranduszképzést, és a hallgatók több ösztöndíjat is kapnának – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára az M1-nek szerda este.

Keresztes Gábor, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte: jelenlegi formájában nem támogatják a felsőoktatási törvény tervezett módosítását. Hozzátette: jelenleg hároméves doktori képzés folyik, ezután két év van a fokozatszerzés elkezdésére, majd plusz két év az eljárás befejezésére.
A tervek szerint ez alakulna át 2+2 évesre, és ennyit finanszírozna az állam – mondta.

Palkovics László az M1 Híradójával közölte: az eddigi három év helyett négy évet finanszíroznának a doktoranduszoknak. A második év megléte után az ösztöndíj növekedne, de ekkor már magasabb követelmények is vannak, az egyik ilyen hogy a doktorandusz valóban olyan tevékenységet folytasson, hogy abból a formának megfelelő disszertációt tudjon írni – hangzott el a híradóban.

Az Origo az EMMI tervezetéről azt írja: ha a doktoranduszok nem teljesítik eredményesen a negyedik félév után a részvizsgát vagy nem adják be a disszertációjukat, akkor vissza kell fizetniük az ösztöndíjat, ami havonta százezer forint jelenleg. Keresztes Gábor a DOSZ elnöke ezt azért nem tartja szerencsésnek, mert szerinte a graduális képzéssel ellentétben a doktorandusz hallgatók ösztöndíja gyakorlatilag inkább munkabér. Palkovics László államtitkár úgy véli: túlértékelik a doktoranduszok a visszafizetés veszélyét. Ennek feltételeit még kidolgozzák és nyitottak a további tárgyalásokra – mondta.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2015. április 23. 12:47
Na, ez egy marhaság. Nem lehet összemérni a különböző tudományterületek PhD-ját. Kevés embert ismerek, akinek természettudományos területen elég volt a 3 év a PhD-ra. Mert 3 cikket csinálni megfelelő impakt faktorú lapba az kemény dolog ám. Arra bizony az eredmények megléte (kutatás!) után akár 10-24 hónap is kellhet. vagyis ha 4 év lesz rá, akkor maximum 2-2 és fél év marad kutatni. Mellette taníts az egyetemen, ne csak a magad munkáját csináld, hanem másét is. Azt gondolom, hogy a PhD-sokat az egyetmek ingyen rabszolgának tartják (nem ők fizetik őket)kutass, publikálj, taníts. Utánna huss, keress más állást, mert jön az új rabszolga. Mindez az időd nem számít bele a nyugdíjba...
Gregorius
2015. április 23. 11:47
Én arra emlékszem (BME), hogy a doktoranduszok igen aktívan részt vettek az oktatási munkában (gyakorlatok tartása, ZH javítás, diplomamunkákban való közreműködés etc.) E mellett illetve részben közben végezték a témavezetőjük irányításával a saját kísérleteiket is. Tehát szó sem volt arról, hogy különösen az oktatási időszakban teljes időben a saját munkájukkal foglalkozhattak volna. Igazságtalannak tartanám, ha ezekkel az igen hasznos segítőkkel "visszafizettetnének" bármit is, ha kicsúsznak az időből. Lehet, hogy más egyetemen más volt a helyzet, de kétlem.
dick52
2015. április 23. 11:33
Istenem, de jo is volt a kommunistak alatt! Lehetett csalni, lopni, hazudni. Reggel, delben, este./ egy klasszikust idezve / Hogy aztan, nem torodtek semmivel? Hogy az orszag majd' beledoglott, hogy nem volt penz semmire, hogy kozmunka csak azert nem volt, mert nem tudtak volna kifizetni, hogy sza...k az egeszsegugyre meg az oktatasra, meg mindenre? Hat istenem. Es most ez a nehany szerencsetlen doktorandusz fenemod fel van haborodva, mert a penzert, amit kap valamit tenni kene. Csinald meg amit kell es senki nem fog haborgatni. Csak azt kerik rajtad szamon ami a dolgod, amiert tanulsz. Mar unalmas ez az egesz, tullihegett baromsag. Ha a jobboldal nem ugy csinalja a dolgat, ahogy kell te mar nem tanulhatnal, mert Magyarorszag regen csodbe jutott volna.
Anonymtalan
2015. április 23. 11:28
Rendben, de akkor töröljék el a 3. inpakt faktoros cikk írását. Vagy csapják le a teljesítendő kvóta (értsd semmi haszna a témádhoz, de kötelező) tárgyak felét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!