Több ezren vehetik igénybe a diplomás gyedet

2013. november 24. 13:46

Klinghammer István, felsőoktatási államtitkár szerint a diplomás gyed jövő januári bevezetése több ezer hallgatót érinthet. A gyedre az egyik szülő lesz csak jogosult, de az lehet az édesapa is, ha az a kedvezőbb a családnak.

2013. november 24. 13:46

Klinghammer István szerint több ezer felsőoktatási hallgatót érinthet a diplomás gyed bevezetése. Véleménye szerint ez biztatást adhat azoknak, akik tanulni szeretnének, de már a gyermekvállaláson gondolkoznak. Elmondta azt is, hogy a gyermekgondozási díjra a szülők egyike lesz jogosult, de az lehet az édesapa is, ha így kedvezőbb a gyermekes párnak.

Csiszár Imre, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke örömteli pillanatnak nevzte a diplomás gyed bevezetését.Csiszár szerint a doktori képzésben elsősorban a 23-30 éves korosztály vesz részt. Őket kiemelten érinti a kormány döntése, és támogatása, ami véleménye szerint üdvözlésre méltó. Korábban ilyen lehetőséget nem lehetett igénybe venni. A DOSZ elnöke arra is kitért, hogy azt szeretnék, hogy a doktori évek is beszámítsanak a nyugdíjjogosultságba. Felvetették továbbá a kormányzattal folytatott tárgyalásokon, hogy a kollégiumokban a gyermeket vállaló doktori pároknak legyen lehetőségük ellátásra, ott szállást kaphassanak. Az első válaszok pozitívak voltak a kormány részéről.

Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnökhelyettese bízik abban, hogy a diplomás gyed beváltja a hozzá fűzött reményeket. A hallgatói vezető is megjegyezte, hogy várhatóan több ezer hallgatót érinthet az intézkedés, és kiemelten fontos minden olyan kormányzati lépés, amely a gyermekvállalási kedvet előmozdítja.

Januártól az a hallgató, vagy frissen diplomázott szülő is jogosult lesz a gyedre, aki a szülést megelőző két éven belül felsőfokú szakképzés nappali tagozatán két aktív félévet meghaladó hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és a jogviszony alatt ad életet gyermekének, akit saját háztartásában nevel. Az a kismama is jogosult lesz a juttatásra, aki a jogviszony szüneteltetését, vagy megszűnését követő egy éven belül szüli meg gyermekét.

A diplomás gyed összege az alapképzésben résztvevők számára a bruttó 98 ezer forintos minimálbér 70 százaléka, míg a mesterképzésben résztvevők számára ez az összeg a garantált bérminimum 114 ezer forintos összegének 70 százaléka. Ha a gyedet igénybe vevő szülő legalább 185 nap biztosítási idővel rendelkezik, akkor a 180 nap hallgatói jogviszony beszámításával az általános szabályok szerinti terhességi-gyermekágyi segélyre is jogosultságot szerez. Az új szabályok a 2014. január 1. után született gyermekek esetében érvényesek, azok egy éves koráig.

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. november 24. 22:13
látom vietnámi papuccsal veritek szét a szart :D szóval a lényeg egy évig ki lesznek tartva egy páran, azt utána meg koppan...
Akitlosz
2013. november 24. 21:01
Pénzük nincsen, nem dolgoznak, de a GYED az már kell!
hazug politikusok
2013. november 24. 19:16
Látszik agyatlan Dodó és Nikknev teljesen nem érti a dolgokat és tényleg hülye Fidesz droidok. Miért kell valakinek 19-25 év között szülnie amikor se munkája és még őt is eltartják. És várandósan meg csecsemő mellett nem igen lehet tanulni a vizsgákra.
Pirosz-szka
2013. november 24. 17:40
"Több ezren vehetik igénybe a diplomás gyedet" A cím egy baromság... Klinghammer és Hoffmann húzzon el a francba! Az általuk kaszált jövedelem havonta 10-20 családot kihúzna az anyagi gondból...ergo nem kéne itt törvényeket kreálni, csupán kirúgni a semmittevőket!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!