Diákszervezetek a felsőoktatási tervekről

2011. május 11. 12:32

Diákszervezetek képviselői vitáztak kedden a Budapesti Corvinus Egyetemen a kormány felsőoktatási terveiről. A Rajk László Szakkollégium által rendezett fórumon Mészáros Tamás rektor is megjelent.

2011. május 11. 12:32
Zulik Ákos

Egy hete látott napvilágot az Origón a kormány felsőoktatási reformkoncepciója, amely radikálisan átstruktúrálná a hazai egyetemek és főiskolák rendszerét. Az elképzelés alapján a Széll Kálmán Tervhez igazodva három év alatt 88 milliárd forintot vonnának ki a felsőoktatásból, 29-ről 12-re csökkentenék az egyetemek számát és az államilag finanszírozott helyekből is kevesebb lenne. A kiszivárgott (kiszivárogtatott), immár pontatlannak bizonyult információk alapján megszűnne a Budapesti Corvinus Egyetem is, egyes karait más-más egyetemekhez csatolnák. Hoffmann Rózsa oktatási szakállamtitkár azóta leszögezte: nem zárják be a Corvinust, ám ez a mondat is kétféleképpen értelmezhető. Itt nem iskolabezárásról, hanem az intézmény önállóságáról és egységéről lehet szó.

A Rajk László Szakkollégium keddre szervezte meg „Demokrácia és versenyképesség a felsőoktatásban” című  vitafórumát a közgázos diákszervezetek és egyetemi polgárok részvételével. A rendezvény eredetileg az egyetemisták felsőoktatási jövőképéről indított volna diskurzust, azonban a fórum témáját alapjaiban módosította a múlt heti kiszivárogtatás, így a keddi vita ívét inkább a napfényre kerülő kormánykoncepció és a Corvinus jövője dominálta a vita ívét.

A vitán a sokszínű közgázos diákszervezeteknek csak egy része nyilvánult meg, így a vitát szinte végig a Rajk tematizálta. Rajtuk kívül csupán néhány vitázó, köztük a Társadalomelméleti Kollégium igazgatója és egy befolyásos egykori Széchenyi-kollégista tudott markáns véleményt megfogalmazni. Az eseményt megnyitó Ilyés Márton kollégiumigazgató és Kovács Dávid diákbizottsági titkár egyaránt leszögezte: itt nem tiltakozásról, hanem közös gondolkodásról van szó, konstruktív véleményeket szeretnének megfogalmazni a Közgáz és a felsőoktatás jövőjét érintő kérdésekkel kapcsolatban. A rajkos hozzászólók többek között az iskolabezárásokról és a 88 milliárdos pénzelvonás hatásairól, illetve helyességéről próbáltak meg szakmai véleményt alkotni. Több hozzászóló beszélt a felsőoktatási racionalizáció és minőségjavítás szükségességéről, melyek támogatandó kormányzati szándéknak minősülnek. Ezekhez viszont a vitázók szerint nem társul transzparens kormányzati elképzelésrendszer, csak sajtóban megjelenő információmorzsák.

A Corvinus jövőjével kapcsolatban a Rajk hozzászólói azokat az értékeket hangsúlyozták, amelyek a gazdálkodási, társadalomtudományi, illetve közgazdasági képzések szétválasztásával óhatatlanul elvesznének. Itt egyrészről szervezeti kultúráról és felépítésről, másrészről oktatási szinergiákról, széleskörű átfedésekről esett szó. Szóba került a Közgáz utóbbi években tapasztalt rohamos színvonalcsökkenése is, mely több hozzászóló szerint vitathatatlan. Ugyanakkor az egyetem hazai viszonylatban szerintük is a legjobb menedzsmenti és társadalomtudományi képzéseket nyújtja. A három pesti kar egységével szemben sokan nem találták védhetőnek a Corvinus hat karának együtt tartását - a hetedik államigazgatási kar már biztosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folytatja.

A Társadalomelméleti Kollégium igazgatója viszont az akcionista intézkedések és radikális állásfoglalások mellett tett hitet, hiszen szerinte a szakmai érvek ebben a helyzetben már nem találnak meghallgatásra, és a Rajk vitaindítója túlságosan lojális a kormány viselkedésével szemben. Kemény Vagyim nem tárgyalna a kormánnyal, mivel szerinte a megszorításokat a tavaly bevezetett adórendszer miatt kell elszenvedni. Így egyeztetésnek helye nincs. A helyzetet szerinte tetézi, hogy a diákságot nem vonták be a róla szóló döntések meghozatalába, így súlyos „demokráciadeficit” keletkezett. 

A fórumot átmenetileg Mészáros Tamás rektor sajtótájékoztatója szakította félbe, aki közvetlenül a Hoffmann Rózsával való egyeztetésről érkezett. A rektor csupán annyit szögezett le, hogy nem esett szó a Corvinust érintő változásokról. A rektor ugyanakkor „kulturált és rendkívül szakmai” beszélgetésnek minősítette a találkozót. Mészárost a második körben a MOME-val és kisebb vidéki egyetemekkel együtt vonták be a konzultációs folyamatba. A rektor egyértelműen kiáll a teljes Budapesti Corvinus Egyetem egységének megőrzése mellett, hiszen szerinte a G-, T-, illetve K-karok önálló fennmaradása egy integrálódó felsőoktatásban nem reális. Mészáros úgy véli, hogy erre csak egy nagy budapesti egyetem keretében van lehetőség, ezért ő csak a teljes egyetem megtartásához adja a nevét.

A sajtótájékoztató után a rektor csatlakozott a diákszervezeti vitafórumhoz, itt valamivel részletesebben fejtette ki az egyetem együtt tartására vonatkozó álláspontját. Mészáros Tamás szerint az integrációval az agrár- és társadalomtudományi képzések között egy win-win szituáció jön létre. Ennek alapja, hogy a kertészek megkapják a Corvinus brandet, mely az ország legnívósabb képzéseit is fémjelzi. A pesti campusok ezért cserébe lényegében pénzt kapnak: a budai karok képzései elvileg eszközigényesek, így magasabb állami fejkvótát kapnak, az eszközöket azonban inkább pályázatokból vásárolják meg. Így lehet letartani a veszteséges statisztika, matematika, stb. tanszékeket.

A vitafórumon egyrészről folytatódott a felszólalók szakmaiság-radikális fellépés tengelyen értelmezett vitája, ugyanakkor kemény kritikák érték Mészárost is, aki több hozzászóló szerint felelős a kialakult helyzetért. Szóba került az elhibázott integráció és a Bologna-rendszer hibás bevezetése; valamint az is, hogy a Közgáz ma már nem található meg a világ 500 legjobb egyeteme között, ami Csehországhoz és Lengyelországhoz képest is lemaradást jelent. A TEK szerint a vita az újraindítás után sem a megfelelő kérdések megtárgyalásában nyilvánult meg. Mészáros Tamás szerint a Corvinus joggal lehet büszke, hiszen olyan eredményeket mutat fel mind a diákok eredményeit, mind a tudományos munkát illetően, amely szerinte máshol az országban nem található meg.


A szerző a Rajk László Szakkollégium tagja, a Demokrácia és versenyképesség a felsőoktatásban című vitafórum egyik szervezője.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2011. május 13. 13:09
Hogy Kemény Vagyim szerint nem kell tárgyalni, azon cseppet sem csodálkozom. Keményvonalas komcsi moszkovita família tagjaként nehéz is lehet végiggondolni a felsőoktatással (és ezen belül a Corvinusszal) kapcsolatos problémákat.
egykéz
2011. május 11. 16:46
Az feltűnt, hogy miről vitatkoztok? Tényleg a szakkollégium neve a legnagyobb probléma? Ahelyett, hogy mindenki összetenné a két kezét, hogy léteznek ilyen intézmények ma Magyarországon!!
blogen
2011. május 11. 16:34
Hogy lehet hogy a kommunista mészárosról, Rajk Lászlóról szakkollégium van elnevezve ma Magyarországon?
Petrov
2011. május 11. 16:24
elég szomorú - és tipikusan magyar - hogy a büdöskomcsik nevei még ma is "erős brandnek" számítanak. ott van pl a Schönherz koli is ... ha már úgyis átnevezési láz van akkor hadd hulljon az a forgács
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!